Elátkozottak - 6.

A mágia volt az élete. Ez minden percében segítette, apró kis megérzésekkel. Egyik sem volt több egy egyszerű sugallatnál, mégis, olyan hasznos információkat juttatott a birtokába, amiket másképp nem tudott volna megszerezni.

Egy ilyen megérzés szerint, az előtte álló falka régen sokkal nagyobb, és ezáltal erősebb is volt. Ezen kívül pedig ott volt a számára fontosabb dolog: az, hogy ez a falka az első falkák közé tartozik.

Úgy vélte, minden boszorkánynak van valami feladata, valami, amiért meg kellett születnie, amiért minden nehézségen túl kellett lennie. Ahogy abban is hitt, hogy ha megtalálja az élete célját, akkor azt tudni fogja. Majd érzi, hogy ez az ő helye ebben az őrült, zűrzavaros világban.

Eddig még nem tudta, ő miért létezik, de úgy érezte, ezekért a farkasokért tennie kell. Meg kell védenie őket, hogy ismét olyan nagyok és erősek, mint amilyenek régen voltak.

Tudta, hogy az állatok egymás között elsősorban testbeszéddel kommunikálnak, de mivel nem tudta, hogyan tudná elmutatni, amit szeretne, az általuk kevésbé használt módhoz folyamodott: a gondolatokhoz.

A farkasok pillanatnyi ijedtségét kihasználva, védelmet vont maga köré, úgy, hogy a farkasok ösztöneit elnyomva, a szándékaikat megmásította, épp csak annyira, hogy ne akarják őt megenni, és ha mégis meggondolnák magukat, amint felé indulnak, elfelejtik, mit is akartak.

Sejtette, később a gondolatok módosítását nagyon meg fogja bánni, de féltette az életét, és hirtelen jobb nem jutott eszébe.

Mikor már úgy érezte, nem tud erősebb védelmet alkotni, belenézett a falkavezér égszínkék szemébe, és csak erre gondolt: Tudom, mit akartok, mi kell nektek, és meg is tudom adni. Csak adjatok lehetőséget, hogy bebizonyíthassam!

Érezte a falkatagok döbbenetét, és rettegését. A félelem nyers, szúrós szaga szinte égette az orrát. Arra nem számított, hogy ennyire megrémülnek majd a hatalmától.

„Bizonyítsd hát!” – Üzente vissza a vezérük néhány másodperc múlva.

Eljött hát az idő, hogy visszaváltozzék, ugyanis ha nem a saját, emberi alakjában volt, nem tudott tárgyakat mozgatni.

Néhány, óráknak tűnő perc alatt, vissza is nyerte az emberi alakját. Amikor felállt, és leporolta magát, érezte, hogy lassan a mozdulatai i egyre erőtlenebbek, és lassabbak lesznek. Túl sok erejét pazarolta el. Pihennie kéne, de az  most még várat magára. Előbb még ételt kell adjon ezeknek az állatoknak.

Behunyta a szemét, széttárta a karjait, és minden más gondolatot kiűzött a fejéből. Csak arra a sok nyers húsra koncentrált, ami néhány pillanat múlva meg is jelent a havon.

Amíg a farkasok lakmároztak, elfordult, és megpróbálta leküzdeni a hányingerét, melyet a húscafatok látványa és szaga okozott. Túl sok háborút élt át ahhoz, hogy ne bírja elviselni.

Szédülni kezdett, és tudta, az utóbbi varázslatokkal túl messzire ment, túl sok energiáját emésztette fel ez az egész. Csak néhány napja volt ilyen rosszul, amikor rájött, merre is tart az élete.

Mielőtt még jobban visszaemlékezhetett volna arra a néhány napra, amit a varázslatai nélkül kellett kibírnia, a falka köré gyűlt. A szíve gyorsabban kezdett verni, mikor az jutott eszébe, talán mégsem volt mindez elég ahhoz, hogy megkegyelmezzenek neki.

A farkasok érthették ezt, mivel, hogy megnyugtassák, egyből hátrébb lépdeltek, és lehajtották a fejüket, ezzel kifejezvén tiszteletüket. Egyedül a vezér maradt a lábánál.

„Köszönjük. Meghagyjuk az életed. Többet nem tehetünk érted. Viszont te azt mondtad, meg tudod adni, ami nekünk kell. Hiszünk neked. De mégis, hogy gondoltad ezt? Hogy értetted?”

Próbált vele kapcsolatba lépni, de csak a sokadik próbálkozás után járt sikerrel.

Egy varázslattal. Ez a varázslat segít abban, hogy mindig legyen mit ennetek, és legyen valakik, aki megvéd titeket az emberek előtt.

„Mik a feltételek?” – kérdezősködött tovább a vezér. Seraphinának új ötlete támadt, amivel mágikus úton is a szavát adhatja.

Időre van szükségem, hogy megalkothassam a varázslatot. Addig, és azután sem hagylak magatokra. Hogy ne szeghessem meg a szavam, megköthetjük a Véresküt, amit, ha megszegek, az életemmel fizetek, ti pedig az erőmet kapjátok – magyarázta, megelőzvén a további kérdéseket.

„Hát legyen!” – egyezett bele a falkavezér, mire közelebb lépett, és az övére tűzött, saját maga készítette késsel – melyet minden szertartásnál alkalmazott –, vékony vágást ejtette a csuklóján. A farkasokhoz lépett, és az állat szájához nyomta vérző sebét, mire az lenyalta a vért. Tizenhárom csepp vér – csak ennyi távozott a sebből, mielőtt az behegedt volna.

Később az új, furcsa kötelékkel közte, és a farkasok között, meggyengülve, folytatta útját a város felé.