Köszönöm, 2016

Olyan furcsa belegondolni, hogy így elszaladt egy év. Olyan érzés, mintha csak tegnap történt volna az a sok boldogság, pedig azóta már hetek, hónapok teltek el. Éles váltások voltak a szebb és a szürkébb napok között - ugyanakkor minden hónapban örömömet leltem.

Január

A tengelici tavaknál járhattam. Csodálatos naplemente, jégbe zárt ezer árnyalatú levelek, mesebeli hely. :)

(Illetve 12-én csókolj meg egy vöröset világnap van, melyről csak késve szereztem tudomást. :)  Lehet, nem is baj? :) ) 

Illetve ekkor éreztem először azt, hogy kezd bennem felébredni a versenyszellem. Képes voltam több kilométert sétálni egy meredek helyen, ahol a havon jeges réteg volt - csak azért, hogy egy házi dolgozathoz készítsek néhány képet, és így megkapjam a legjobb jegyet. :)

Február

Elkezdtem az első olyan rajzom, aminél már tudtam is, mit hogy szeretnék, és hogy lesz a leglátványosabb. :) Számomra ez egy nagy haladás, és az első jele annak, hogy tudatosan fejlesztem magam, illetve ez megjelenik majd az alkotásaimon is.

Március

A hónap eleje különleges volt - magam sem tudom, miért.A napok elrohantak, egyszerűen csak örültem utolsó gimis évem pergésének.
Illetve, megtaláltam a világ legszebb zenéjét:

Április

Ez volt az első hónap, amikor kezdtem igazán jól érezni magam a bőrömben - nem tudom miért. Valahogy hirtelen jobban ment az iskola, megszerettem a színeket, rátaláltam a hangomra mint az alkotásban, mind a hétköznapokban.

A hónap végén elballagtam - olyan furcsa erre gondolni, valahogy még mindig várom, mikor kell visszaülnöm az iskolapadba. :)

Május

A hónap elején túlestem az írásbeliken. Akármennyire is féltem tőlük (különösen a matektól), mindegyik jobban sikerült, mint gondoltam volna. A felkészítő időszakban mást tanultam mint kellett volna. Szerencsére nem voltak kötelezőek az órák, így ez a hónap kicsit olyan volt, mint egy mini nyári szünet, ami sosem akar véget érni. :)

Június

A hónap közepe/vége felé túlestem a szóbeli vizsgákon is, és ezzel hivatalosan is felnőtt, "érett" lettem. Persze ugyanolyan komolytalan maradtam, mint amilyen addig is voltam, csak most már papírom is van az ellenkezőjéről. :)

Elindult a legnagyobb kaland, amiben eddig részem volt, úgy hívják: felnőtt élet. :)

Július

Ez volt az első hónap, mikor szinte minden délután az volt a programom, hogy egyik zsebemben fényképező, másikban telefon, jó zene bekapcs, és séta - mindegy merre, ahol valami szép van. Üdítő látvány volt, látni a viruló növényeket, figyelni az állatok nyomait, és látni, hogy az emberek legalább nyáron megpróbálják jól érezni magukat.

Augusztus

Próbáltam fejlődni, kitalálni mit szeretnék az életemtől, és végül két dologra jöttem rá: egyrészt, ennyi idősen ez még felesleges, másrészt, most csak egy dolgom van: szabadnak lenni, próbálgatni a határaimat, és hogy mitől érzem magam élőnek, szabadnak, boldognak.

Szeptember

Furcsa érzés volt belegondolni, más iskolába készül, én pedig nem. Még csak tervem sem volt, minek szeretnék továbbtanulni. Szóval az örök nyári szünetem folytatódott, és ezt egy cseppet sem bántam, sőt. :)

Jobban megismerkedtem a biciklimmel, minden nap több kilométert mentünk - mindegy volt merre. Ha valami különlegességre voltam kíváncsi, nem tartott sokáig,  egy órán belül ott teremtem, és láthattam amit csak szerettem volna. Ilyen volt a kedvencem is, amikor végre jobban megnéztem, és körbesétáltam a nagyszékelyi templomot. :)

Október

Dolgozni kezdtem - talán eleinte furcsa volt, azonban pillanatok alatt minden percét megszerettem a munkámnak. Néhány ember szerint a munka tesz igazán felnőtté - ki tudja? Akárhogy is, örülök, hogy olyan munkahelyem lett, amit szeretek. :)

Kissé hűvösebb lett az időjárás, így már nem volt kedvem annyira bicajozni - inkább visszatértem a sétára, és persze a fényképezőt sem hagytam otthon. Minden nap újra beleszerettem a színekbe, és talán ekkor eszméltem rá, hogy a természet kifogyhatatlan a szépségekből.

November

 Írni érdemben nem írtam, rajzolni is inkább csak kísérleti jelleggel rajzoltam, szebb, beszédes rajzaim nem születtek. Valahogy ezek már nem hoznak lázba. Ellenben a fényképezéssel. Újabb és újabb ötleteim támadtak, minden nap kísérletezgettem, és próbáltam kihozni mindent, amit egy kompakt gépből ki lehet. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy lehet, a fényképezés lesz az, amiben végül megtalálom önmagam? Lehet, hogy csak azért próbáltam ki eddig többféle művészeti stílust, hogy végül erre vezessen rá? Ki tudja? Minden esetre megtanultam, hogy egy változásban ezernyi új lehetőséget lehet megtalálni, ha elég kitartásom van. :)

December

Eljött az a hónap, amit bár szeretek, valahogy mégis kicsit idegenkedem tőle. Nem szeretem a nagy felhajtást, ami a karácsonyt és a szilvesztert övezi, és valahogy azt sem tudom elfogadni, hogy a valódi ünnepet, a napfordulót, elfelejtjük. Épp ezért nem is szeretem az ajándékozást (sem kapni, sem adni nem szeretek ilyenkor), mivel mindenki arra törekszik, hogy az ő ajándéka legyen a legnagyobb, a legszebb, a legdrágább. Szerencsére engem nem ilyen emberek vesznek körül, így idén még az ajándékozás is hatalmas öröm volt. Mind adni - hiszen mindenkinek tetszett az amit választottam vagy készítettem neki, és én is örültem mindennek, amit kaptam. Ez volt az első olyan év, ahol sikerült kitalálnom mi tetszene az ajándékozottnak, és néhány vágyam is teljesült - például egy szép fűző (ugye, Trish? :) ), csak hogy egyet említsek... :)

Valamiért csak nem akaródzott tél-hangulatom lenni. Minden egyes sétám során arról győződtem meg, hogy a tél eltűnőben van. Mert bár voltak meglepően hideg napok, mégis, december utolsó napjaiban már láttam tyúkhúrt, meténget, és turbolyát. Igaz az első hírnökök - például a hóvirág - még nem érkeztek meg, de a hónap vége kicsit olyan volt, mintha tavasz lett volna.

Szerettem volna idén is tenni egy nagy sétát: idei célom a helyi vadkert körülsétálása lett - mivel a lusta ember egyedül nem akar teljesen idegen helyen kóvályogni :) -, azonban ez a kísérlet csúnya kudarcba fulladt. Jó ideig árkon-bokron át haladtam a kerítés mellett, majd egy villanypásztorhoz értem. Sebaj, kikerültem - ezzel veszítettem jó fél órát -, de mivel nem volt nagy kerülő, a következő villanypásztornál is próbáltam megkerülni a kerítést - ezúttal azonban valószínűleg több kilométert mentem úgy, hogy bal oldalt erdő és villanypásztor, míg jobb oldalt hatalmas szántóföldek, amíg csak a szem ellát. Végül csak kiértem egy olyan helyre amit már ismertem - ekkorra azonban már olyan késő volt, hogy jobb volt hazafelé indulni, mivel a sötét erdőben, egyedül, lámpa nélkül sétálgatni nem lett volna valami jó ötlet. No de sebaj, ez a nagy séta egy olyan kaland, ami még vár rám. :)

Rengeteget változott az életem, jó irányba fejlődtem, ugyanakkor mégis az maradtam, aki eddig is voltam, csak ezúttal teljesen felnőtté lettem. Mindent összevetve, ez volt az eddigi legboldogabb évem. :)

Ha rajtam múlik, a következő is legalább ilyen jó lesz! :)