Szélroham söpört végig a domb
tetején. A fiatal lány megborzongott. A látomása óta nem érzett semmit –
és most, ahogy itt állt a templom mellett, ismét érezte, ahogy a hideg beszökik
a ruhája alá, és pirosra csípi hófehér bőrét.
A templom nehéz ajtaja
nyikorogva kinyílt, és egy csuhás alak jelent meg.
– Gyermekem, mit keresel
itt? – kérdezte barátságosan. A lányt furcsa érzés kerítette hatalmába –
ugyanezt érezte már korábban is, és tudta, hogy nem vezet semmi jóra. A hátán
ismét mozgolódni kezdett a bőr, és a csontjai kezdtek átalakulni. Kihúzta
magát, hogy enyhítse az egyre erősebbé váló fájdalmat, és közben lesütötte a
szemét, hogy hitelesebb legyen a hazugsága.
– Gyónni jöttem – mondta
szinte suttogva, és várt. A pap a kelleténél tovább várt, míg válaszolt:
– Rendben, gyermekem.
Jöjj hát – mondta szelíden, majd előre ment.
Ahogy a lány belépett a
templomba, a mozgolódás a hátában egyre erősebbé, már–már kínzóvá vált. Hogy a
hely különleges energiája, a pap jelenléte, a sötétben megbúvó titkok, vagy a
mágia erős jelenléte miatt, nem tudta eldönteni.
A templom hűvös levegőjében
meg–meglibbentek a gyertyák lángjai. A néhány gyertya fényét aligha lehetett
volna félhomálynak nevezni, inkább csak némi derengés volt. Azonban ez is elég
volt ahhoz, hogy lássa, amint a pap visszacsukja az ajtót – néhány csuhás,
kissé áttetsző alak mögött.
Hátában a bizsergető,
mozgolódó érzés éles szúrásokká, égető fájdalommá erősödött. A bőrét
felhasították az apró csontok. Hátra tűrte hosszú, sötétszőke haját, hogy
leplezze titkát amíg csak lehet – elvégre ki tudja, ha meglátnák a titka
bizonyítékát, milyen gyorsan vetnék máglyára boszorkányságért...
A pap felé fordult, hogy
lássa, kivel van dolga. Ennek sem mert hátat fordítani, mint az előzőeknek... A
gondolatra, hogy ez már a sokadik ilyen eset lesz, megborzongott. Hiába tudta,
hogy ezzel csak jót tesz a világnak, még mindig rettegett a következményektől,
legfőképp attól, hogy ezzel széttépi a lelkét.
A pap a lánynak háttal állt a
gyertyáknál, és egy latin szavakat mormolt, olyan halkan, hogy azt az
átlag ember nem hallhatta volna. A gyertyák szép sorban lángra lobbantak, a
sötétség egyre visszább szorult. A sarkok felé nézve, a lánynak úgy tűnt,
mintha a sötétség mozogna. Eleinte csak apró mozdulatokat vélt látni,
olyasmiket, amiket a lépések okozta lágy szellő is előidézhet, majd egyre
hevesebb mozdulatokat látott, olyanokat, mintha a sötétség egy hálóból akarna
kitörni.
– Gyermekem, olyan a
ruhád, mintha fénylene – jegyezte meg a pap. A tekintetén azonban látszott,
hogy mégsem olyan ostoba, hogy elhiggye, a lány ruhája fénylik. Talán azt is
tudta, hogy a fény a lány testéből jön...
A pap felé lépett, és
kinyújtotta a kezét, mintha meg akarná érinteni. A lány szárnyai ekkor
kirobbantak a rejtekhelyükről, mire az idősödő férfi hátrébb ugrott, és
keresztet vetett:
– Istenem, segíts meg!
Eljött az ördög! – motyogta zavartan.
A sarkokból a sötétség
előszivárgott, félelmetes csápjaival körbeölelte a lány egyre fényesebb testét.
A sötétség gúzsában mozdulni sem tudott. A szíve egyre hevesebben kalapált.
Ilyen még sosem fordult elő. Eddig minden pap megrettent, ha meglátta.
Megpróbálták elégetni, hiszen az angyalokat tűzzel könnyedén el tudják
pusztítani. Ez a pap túlságosan megrettent ahhoz, hogy megégesse vagy a mágiát
hívja segítségül. – A mágiához most amúgy sem lenne elég ideje.
A mágiát nem is használhatják
a jelenlétében, hiszen akkor azonnal el kell pusztítania a testüket, mivel
ezért jött a földre – hogy az embereket megvédje a mágia rosszindulatú használóitól...
A pap, mintha olvasott volna a
gondolataiban, felkapta az egyik gyertyát, és a tűzforró olvadt viaszt a lány
testére öntötte. A lány teste a viasz nyomán kilyukadt, és a lyukon át
földöntúli fényesség tört elő. A pap hátrébb lépett, a szeme elé kapta a kezét.
Ezzel csak annyit bizonyított: ártani akart az embereknek, és ezt a mágiával
gyorsabban, könnyedén akarta elérni. Az ártatlan embereknek ez csak csodás fény
lett volna...
Néhány másodpercbe telt csak,
mire a fény beragyogta az egész templomot. A pap teste lassan elégett, és a
csuhája üresen a padlóra hullt. A különleges, sötét erő elveszett, a gyertyák
fénye kialudt, ahogy az angyal fénye is. Itt már nem volt mi ellen küzdenie.
A hely elvesztette a
szokatlan, nyomasztó kisugárzását. A sötétség már nem volt fenyegető, hanem
inkább megnyugtató. A magasan lévő üvegablakokon szűrődött be némi fény, ez
elég is volt ahhoz, hogy a lány az ajtóig botorkáljon, és kimenjen a
templomból.
Odakint az erdőben talált egy
tisztást. Ahogy kilépett a fák alól, a vastag felhők körül kis időre kibukkant
a nap. Hívogatta, tartson vele.
Az angyal felnézett, és a fény
végül segített hazatérnie.
