2016. március 20., vasárnap

Gyertyák és fények

Szélroham söpört végig a domb tetején. A fiatal lány megborzongott. A  látomása óta nem érzett semmit – és most, ahogy itt állt a templom mellett, ismét érezte, ahogy a hideg beszökik a ruhája alá, és pirosra csípi hófehér bőrét.
A templom nehéz ajtaja nyikorogva kinyílt, és egy csuhás alak jelent meg.
 – Gyermekem, mit keresel itt? – kérdezte barátságosan. A lányt furcsa érzés kerítette hatalmába – ugyanezt érezte már korábban is, és tudta, hogy nem vezet semmi jóra. A hátán ismét mozgolódni kezdett a bőr, és a csontjai kezdtek átalakulni. Kihúzta magát, hogy enyhítse az egyre erősebbé váló fájdalmat, és közben lesütötte a szemét, hogy hitelesebb legyen a hazugsága.
 – Gyónni jöttem – mondta szinte suttogva, és várt. A pap a kelleténél tovább várt, míg válaszolt:
 – Rendben, gyermekem. Jöjj hát – mondta szelíden, majd előre ment.
Ahogy a lány belépett a templomba, a mozgolódás a hátában egyre erősebbé, már–már kínzóvá vált. Hogy a hely különleges energiája, a pap jelenléte, a sötétben megbúvó titkok, vagy a mágia erős jelenléte miatt, nem tudta eldönteni.
A templom hűvös levegőjében meg–meglibbentek a gyertyák lángjai. A néhány gyertya fényét aligha lehetett volna félhomálynak nevezni, inkább csak némi derengés volt. Azonban ez is elég volt ahhoz, hogy lássa, amint a pap visszacsukja az ajtót – néhány csuhás, kissé áttetsző alak mögött.
Hátában a bizsergető, mozgolódó érzés éles szúrásokká, égető fájdalommá erősödött. A bőrét felhasították az apró csontok. Hátra tűrte hosszú, sötétszőke haját, hogy leplezze titkát amíg csak lehet – elvégre ki tudja, ha meglátnák a titka bizonyítékát, milyen gyorsan vetnék máglyára boszorkányságért...
A pap felé fordult, hogy lássa, kivel van dolga. Ennek sem mert hátat fordítani, mint az előzőeknek... A gondolatra, hogy ez már a sokadik ilyen eset lesz, megborzongott. Hiába tudta, hogy ezzel csak jót tesz a világnak, még mindig rettegett a következményektől, legfőképp attól, hogy ezzel széttépi a lelkét.
A pap a lánynak háttal állt a gyertyáknál, és egy latin  szavakat mormolt, olyan halkan, hogy azt az átlag ember nem hallhatta volna. A gyertyák szép sorban lángra lobbantak, a sötétség egyre visszább szorult. A sarkok felé nézve, a lánynak úgy tűnt, mintha a sötétség mozogna. Eleinte csak apró mozdulatokat vélt látni, olyasmiket, amiket a lépések okozta lágy szellő is előidézhet, majd egyre hevesebb mozdulatokat látott, olyanokat, mintha a sötétség egy hálóból akarna kitörni.
 – Gyermekem, olyan a ruhád, mintha fénylene – jegyezte meg a pap. A tekintetén azonban látszott, hogy mégsem olyan ostoba, hogy elhiggye, a lány ruhája fénylik. Talán azt is tudta, hogy a fény a lány testéből jön...
A pap felé lépett, és kinyújtotta a kezét, mintha meg akarná érinteni. A lány szárnyai ekkor kirobbantak a rejtekhelyükről, mire az idősödő férfi hátrébb ugrott, és keresztet vetett:
 – Istenem, segíts meg! Eljött az ördög! – motyogta zavartan.
A sarkokból a sötétség előszivárgott, félelmetes csápjaival körbeölelte a lány egyre fényesebb testét. A sötétség gúzsában mozdulni sem tudott. A szíve egyre hevesebben kalapált. Ilyen még sosem fordult elő. Eddig minden pap megrettent, ha meglátta. Megpróbálták elégetni, hiszen az angyalokat tűzzel könnyedén el tudják pusztítani. Ez a pap túlságosan megrettent ahhoz, hogy megégesse vagy a mágiát hívja segítségül. – A mágiához most amúgy sem lenne elég ideje.
A mágiát nem is használhatják a jelenlétében, hiszen akkor azonnal el kell pusztítania a testüket, mivel ezért jött a földre – hogy az embereket megvédje a mágia rosszindulatú használóitól...
A pap, mintha olvasott volna a gondolataiban, felkapta az egyik gyertyát, és a tűzforró olvadt viaszt a lány testére öntötte. A lány teste a viasz nyomán kilyukadt, és a lyukon át földöntúli fényesség tört elő. A pap hátrébb lépett, a szeme elé kapta a kezét. Ezzel csak annyit bizonyított: ártani akart az embereknek, és ezt a mágiával gyorsabban, könnyedén akarta elérni. Az ártatlan embereknek ez csak csodás fény lett volna...
Néhány másodpercbe telt csak, mire a fény beragyogta az egész templomot. A pap teste lassan elégett, és a csuhája üresen a padlóra hullt. A különleges, sötét erő elveszett, a gyertyák fénye kialudt, ahogy az angyal fénye is. Itt már nem volt mi ellen küzdenie.
A hely elvesztette a szokatlan, nyomasztó kisugárzását. A sötétség már nem volt fenyegető, hanem inkább megnyugtató. A magasan lévő üvegablakokon szűrődött be némi fény, ez elég is volt ahhoz, hogy a lány az ajtóig botorkáljon, és kimenjen a templomból.
Odakint az erdőben talált egy tisztást. Ahogy kilépett a fák alól, a vastag felhők körül kis időre kibukkant a nap. Hívogatta, tartson vele.
Az angyal felnézett, és a fény végül segített hazatérnie.

2016. március 12., szombat

Képcsokor: A nagyszékelyi erdő

avagy a mai nap termései. :)




még sosem láttam fehér színű ligeti csillagvirágot...




Bölcső