2015. december 24., csütörtök

A Nap ünnepe - Karácsony

Így, év vége felé mindenki kicsit várja az év legnagyobb ünnepét - van, aki azért, mert szereti ezt az ünnepet, és van aki azért, mert szeretne minél előbb túlesni rajta, esetleg pihenni egy kicsit az egész éves hajtás után.

Az utóbbi időben úgy érzem, kicsit kezdtek áttérni az utóbbi kategóriába. Már nem várom úgy ezt az ünnepet, mint kiskoromban, mikor ez volt az év fénypontja. Sőt, mostanában kicsit elgondolkodtam azon, honnan ered ez az ünnep, ez a szokás, és hogy mik is ezek az újfajta elvárások. Kezdem úgy érezni, eltorzították az ünnep lényegét. Mert az szép, hogy a szeretet ünnepe, ilyenkor összegyűlnek a rokonok, barátok, és megajándékozzák egymást. De ott van az is, hogy merő szeretetből fákat vágnak ki, hogy feldíszítsék, majd néhány nap / hét múlva kidobják, mintha csak ennyit érne. A szeretetből már nem sok maradt, a legtöbb embert leköti a vásárlás, készülődés, az ünnepek miatti kavarodások a munkákban. Az ajándékozásról pedig nem is nagyon tudok mit mondani, csak annyit, hogy nem örülök annak, hogy a fogyasztói társadalom ilyen buta elvárásokat támaszt ezzel kapcsolatban. A hitelekről már nem is beszélve. (Nem elég, hogy életképtelen a dolog, de még buzdítják is rá az embereket.) Egyre inkább kezd efelé elmenni ez az egész, és ez a legszomorúbb az egészben. Már majdhogynem versengés bizonyos körökben, hogy ki mit vesz a másiknak, vagy éppen mit kapott. Mintha nem is az számítana igazán, hogy amit kap, annak örüljön, az legyen kedves valamiért. Sőt, mintha nem is a szeretetről szólna már ez az ünnep.

Ezen felbuzdulva kicsit utánaolvasgattam az ünnep eredetének. Bíztam abban, hogy őseink sokkal jobb módon ünnepeltek mást, és hogy az az ünnep nekem jobban tetszene. Így is lett. Egy oldalon találtam meg azt, amire kíváncsi voltam, és megörültem. Téli napforduló. - Sokkal logikusabb, mint a szeretet ünnepe, mert szeretni nem csak három napon kell, hanem az összesen. Az, hogy megörülnek, megünneplik azt, hogy a napok hosszabbak lesznek, és elkezdődik az új termőév. Érdemes elolvasni az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház lapján lévő cikket. Kifejezetten tanulságos.




Elszomorító, hogy egy magyar eredetű ünnepet eltorzítanak, rábírják az embereket, hogy megvegyenek olyan dolgokat amik nem biztos, hogy kellenek nekik, és ezt elnevezik a szeretet ünnepének, mikor ez az ünnep valójában az Életről szólt, és nem csak egy dologról.
Remélem, eljön az az idő, mikor az emberek visszatérnek az ősi hagyományokhoz, visszateszik az ünnepet a megfelelő napra, vagyis huszonegyedikére, és szeretteik körében, tüzekkel segítenek a Napnak legyőzni a sötétséget. Akkor talán az újfajta belső sötétséget is sikerül eltüntetni.

Persze ez csak az én magánvéleményem.
Ti mit gondoltok erről? Mit ünnepelnétek szívesen?

Ezúton is köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!
Sok boldog Téli Napfordulót! :)

Beth

2 megjegyzés:

  1. Látom az igazságot az írásodban. Mert tény, én is látom, hogy a környezetemben túlnyomórészt arról szólt/ szól amit te is leírtál. Pénzel igyekeznek megvenni a másik szeretetét, a szülők pótolják az éves elmaradást, törődést gyerekeik felé, a dolgozók nyaliznak a főnőknek és egymásnak, a hazug barátok az érdek kapcsolatot így erősítik. Ráadásul mindenhonnan azt a sugallatot (jobban mondva, arcba tolt hirdetések pl) azt kapja az ember már októberben (!!!) hogy vedd meg ezt, vedd meg azt, mert biztosan örülnek majd neki!

    Évekig nem ünnepeltem ezt, bár az igazi okot nem akarom elmondani, miért. Szerencsére ebben az évben és tavaly is, egy olyan közegben tölthettem ezt az ünnepet, ahol érezhető volt a lényeg: Tényleg örömmel adtunk és kaptunk, apró de szép dolgokat. A lényegről szólt és örülhettem, hogy a számomra most fontos embernek elmondhattam ismét: szeretem és köszönöm ismét, ezt a remek együtt töltött ünnepet. Igazad van, hogy szeretni minden nap kell. Ehhez nem kell külön nap.
    De az emlékeztetés, a halvány csíra ami az eredeti üzenete lenne... talán egyszer beteljesíti célját. Talán, egyszer tényleg arról fog szólni, hogy ekkor igazán, őszintén, mélyen elmondjuk egymásnak az érzéseinket. És segítse azt ápolni, ha erre nem sok alkalom adott. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de akkor sajnos nem csak errefelé van ez így. Az pedig elég rossz, és sokat elmond az emberről, ha azt hiszik, meg lehet venni a szeretetüket. Képzelem, az miféle "szeretet". Igen, nálunk október elején egy boltban már fent volt a karácsonyi fénylős szalagok, angyalhajak, meg minden ami kell. Ez az év üzlete sajnos. És elsősorban a gyerekeken keresztül fogják meg az embereket, ez is egy érdekes dolog.

      Az a legjobb, ha jó társaságban tölthetted az ünnepet, szerintem ez a legjobb ajándék.
      Igazából én úgy vagyok vele, aki emlékezni akar a szeretetre, aki szeretni akar, azt nem kell emlékeztetni. A többiek meg úgyis találnak kibúvót...
      Remélem, egyszer tényleg elnyeri az értelmét ez az ünnep. :)

      Törlés