Embrace - Elhívás

Jessica Shirvington

Embrace - Elhívás

Fülszöveg:

 Violet nem vágyik másra, csak hogy Lincolnnal lehessen. De a fiú olyan súlyos titkot rejteget, amely bármikor szétszakíthatja őket. És persze ott van Phoenix is. A lenyűgöző és kifürkészhetetlen srác, aki azonban mindig a lány mellett áll.

A világosság és a sötétség örök küzdelmének csapdájában vergődve – ahol az angyalok bosszúra szomjaznak, és az emberek hősként harcolnak – Violetnek el kell döntenie, mekkora áldozatot hajlandó hozni. És kiben bízhat…
A rossz döntés nem csupán az életébe kerülhet, hanem a végzetébe is.

Buszindulás előtt körülbelül tíz perccel nem jó könyvet válogatni. Minden műre kell némi időt szánni, beleolvasgatni, nehogy az ember nagyobbat csalódjék a kelleténél. Az Elhívásnál sajnos erre nem volt időm. Inkább a borító miatt döntöttem, mivel tetszett ez a szárnyas téma, meg az, hogy angyalokról is lesz benne szó. Valamiért a démonokban és az angyalokban tudok csak teljesen hinni, róluk sokkal szívesebben olvasok, mint a már kissé lerágott vámpír - vérfarkas dolgokról... Persze ott van a többi is, de ez a lila borítós regény valahogy felhívta magára a figyelmem. És nem is bántam meg.

A fülszöveg eléggé sablonosnak tűnt. Van egy fiatal lány, aki egy srácra vágyik aki titkokat őrizget - hány ilyet is olvastam már? Rengeteget. És ott van a másik srác - tipikus szerelmi háromszög, egy csomó YA könyvben előfordul. Ez sem új már.  Viszont a világosság és sötétség, a jó és a rossz harca, nehezen lehet jól megírni, épp ezért is voltam kíváncsi, ezt miért jelentették meg. És angyalok, igen, angyalok minden mennyiségben jöhetnek! :) Főleg, ha bosszúszomjasak. Az úgy már mindjárt más, amikor nem csak a megszokott sablon van. És ha már a rossz döntést emlegetik, akkor biztos lesz valami, amiért kicsit lehet haragudni a főszereplőre, amiért elrontja az egészet, de végül mégis megoldja, amivel továbbviszi az egész sztorit. Szóval a fülszöveg kissé sablonos lett, de mégsem teljesen, a célnak megfelel. 

A borító tetszetős, bár nem sok izgalmat rejt, én azért még feltüntettem volna vagy egy kis kidolgozott fadobozkát, kézírást, esetleg két egymásba fonósó ezüst karkötőt, vagy valamit, ami még szokatlanabbá teszi, és utal valamire (mint például az Evernight sorozat borítóján az ékszerek ahogy megjelennek, emlékezetessé teszi az amúgy unalmas borítót, és utal is valami nagyon fontos dologra). Mondjuk, a szín is egy eléggé nagy utalás. Hogy miért, azt inkább nem árulom el, hátha valaki elolvassa :)

A történetvezetés jó, izgalmas, nem is nagyon találtam olyan bekezdést amit untam volna, valami mindig fontos volt, még akkor is, ha akkor nem annak tűnt. Jó volt, hogy rejtélyes volt, bár voltak idegesítő részek is, mikor én Phoenix első vagy második megjelenésénél már tudtam, hogy nem jó ötlet vele haverkodni, de erre Violet csak a vége felé jött rá, pedig eléggé egyértelmű jelek voltak, főleg Onyx beszámolója után. De mindegy is. A lényeg, hogy nagyon jól lett megjelenítve a vívódás, minden egyes jelenet a helyén volt, nem voltak kitöltő szövegek, minden fontos volt, ha más miatt nem is, a hangulat miatt mindenképp. Tetszett a felépítése, és hogy a szereplők mind egyediek voltak, nem mosódtak össze a karakterek. És különösen tetszett az, ahogyan leírta az angyalok eredetét és a hozzáállásukat ehhez a világhoz. Ebben hozott újat, ami fontos. És a lezárás, ennek a kötetnek a lezárása. Tetszetős volt, részben a nagyjából happy end miatt, és részben, mivel érződik, hogy lesz itt még érdekesség bőven, ha tovább olvasod. Már alig várom, hogy tovább olvashassam. Kíváncsi vagyok, mit hoznak ki ebből.

Még jó volt az is, hogy ilyen árnyalt volt minden. Az egész történet, hogy nem lehetett mindent elsőre teljesen jól kitalálni, és a szereplők karakterei is nagyon ott voltak.

Ott van Violet. Elsőre azt hittem, hogy ő is valami nyavalygós kis tini lány, akivel történt pár kib.ttul rossz dolog, és akkor egész életében csak ezen rágódik. Gondolok itt például az anyja halálára, vagy arra, amit az a hülye tanár majdnem művelt vele. Nem törődött bele a dolgokba. Elfogadta őket, de tett, hogy erősebb legyen, fizikailag legalábbis. És nem vesztette nel teljesen a bizalmát, ami szintén nagyon fontos. Továbbá még annak is örültem, hogy nem játszott hetekig idegösszeroppanósat, miután kiderült Lincoln titka. Kicsit össze volt törve, ami teljesen jogos volt, de nem mászott az ember tőle a falra (mint mondjuk Bellától az Alkonyat-sorozat második részében, ahol hónapokig szinte csak a nyavalygás ment). Amikor kellett, jól döntött (hogy a Grigori tagja lesz), de voltak rossz húzásai is, amiből szerintem később még nagyobb gáz lesz (például a kis khm, rész Phoenix-szel.). Akárhogy is, nem valami nyálas kis főszereplő, aki azt hiszi hogy őt mindig sajnálni kell és mindent elvár másoktól. Van benne erő és akarat, ami nagyon szimpatikussá tette, még a néha idióta dolgai miatt is.

Lincoln túl keveset szerepelt. Bár amit tett, amiket mondott, kedvenc szereplőmmé tették. Titokzatos, de nem csak kiszúrásból, inkább az a védelmező típus, ami minden lánynak jól esne, szerintem legalábbis. És a végén az a vallomása... Kedvenc jelenetemmé lett. Kíváncsi vagyok, mi lesz vele, hogy megkapja-e a saját kis boldog végezetét. Megérdemelné.

Phoenix is eléggé szimpatikus, főleg, mivel olyan rejtélyes. (és persze nem is néz ki rosszul, bár róla egy kicsit több leírást olvashatunk, mint Lincolnról) Nem mond magáról szinte semmit sem, és szinte kiszámíthatatlan. Jó karakter, és ami a leginkább tetszett benne, az az, hogy bár teljesen gonosznak kellett volna lennie, mégis ott volt az, hogy őszintén szeret valakit, és jót akar neki. Aztán majd kiderül, mi lesz ebből a jóakarásból... És ott volt a másik része, amikor kiderül hogy szemét is tud lenni, de mégsem, mert akkor is segít Violetnek. Sosem lehet kitalálni, pontosan mit érez vagy gondol, és ezért ő is egy nagy kedvencem lett. Bár az egoista humora nem mindig jön be nekem.

Steph eleinte kicsit felszínesnek tűnt, de aztán kiderült, hogy kitartó, ez számomra pozitív csalódás volt. Megkedveltem. remélem, hogy a következő részben is szerepelni fog. Kis színt vitt az egészbe a jelenlétével.

A jelenetek jók, kidolgozottak voltak. Néha kicsit olyanok, mintha egy filmben lettünk volna, ami csak jó. Mindent el tudtam képzelni, és folyamatosan érdekelt valami, ami miatt szinte a kezemhez ragadt. Bár itt inkább most Violet gondjai, gondolatai voltak előtérben, azért a cselekmény ös pörgött rendesen, ami szintén nagyon jó.

És az egész könyvet, talán ezzel a kis rövid idézettel tudnám ismertetni: "Tartsd nyitva a szemed, de ne higgy el mindent, amit mutatnak neked! A képzelet az ő fegyverük, a szabad akarat a miénk."

Hogy kiknek ajánlom? Azoknak, akik szeretik az angyalos történetet., és akik nem riadnak vissza némi újdonságtól. Akik szeretik a vívódást. És akiket érdekel valami nagyon izgalmas könyv. Egy olvasást mindenképp megér - igaz, én már kétszer olvastam el, és még mindig tetszett... :)