Bad girls don't die - A rossz lányok nem halnak meg

Katie Alender

Bad girls don't die - A rossz lányok nem halnak meg

Fülszöveg:

A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…
Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.
És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?
Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?

Mit várjunk egy Vörös Pöttyös könyvtől? Túl nagy durvaságot és eget rengető horrort biztosan nem. Viszont egy érdekes sztorit, viszonylag jó szereplőkkel, érdekesen megfogalmazva, már várhatunk.

Ez a könyv is erre jó példa. Adott egy fiatal lány, aki kissé különc - lehet, érdekesebb lett volna, ha egy átlagos lánnyal történik meg, így egy-két "de nem jó érzés a pomponlányokkal találkozni" című jelenetet megúszhattunk volna. És ennek a különc lánynak van még egy kishúga is, aki még különcebb... Nem lesz egy cseppet sok a különcködésből? Jó, történjenek meg a különc lányokkal az érdekes dolgok, mindegy. Lapozzunk. Ott vannak a soha otthon nem lévő szülei. Tipikus amerikai dolog. Ahogy az is, hogy nem törődnek a szüleik a gyerekekkel. Oké, sajnos rengetegszer előfordul az ilyen. És ott van a furcsa ház, ahol egy csomó dolog régies. Néha furcsa hangok vannak, meg ilyesmik... Komolyan, ezer ilyet láttunk már.

Szóval, az alapja nem valami szokatlan, vagy teljesen új. Amiért viszont mégis elolvastam, azok a játékbabák. Kiskoromban sem nagyon voltam oda értük, valamiért egy picikét tartottam egy-egy furcsább darabtól. Kíváncsi voltam, itt milyen lesz ez, mennyire lesz ijesztően megvalósítva. Valamiért számítottam egy olyan jelenetre, hogy Alexis megfogja a babát, és őt is elkezdi manipulálni, de úgy, hogy tudja, mi van, csak tenni nem tud ellene, vagy hogy ránéz és valami a fejére szakad, vagy valami ilyesmi... Ilyen persze nem volt, viszont akadt rejtély benne, ami tetszett, hogy nem mindig tudtam kitalálni, mi következik majd.

Persze nem volt szellem- vagy éppen fordulat-túltengés. Itt is, mint egy csomó VP könyvben, az iskola került előtérbe, nyilván, mert tizenéveseknek szánták. Tipikus tiniszerelem, és a csaj állandó hisztije azon, hogy mennyire más ő mint a többiek... szerintem ezek semmit sem tettek hozzá a történethez, sőt, inkább csak elvettek tőle. Enélkül a sztori sokkalta jobb lett volna...

És amit nem értettem: Shara és Sarah. Oké, jó félrehallani a gonoszt, de még én is belekeveredtem néha, hogy akkor most melyik melyikük? Ez még zavaróbb tényező volt, mint a szereplők. Illetve az sem volt jó, hogy nem lett megmagyarázva, miért olyan gonosz Sarah. (Amúgy hogy melyikük Megan anyja, a félszíves nyakláncokból meg lehet jegyezni.)

nekem ez a kép tükrözi leginkább a könyv
hangulatát, bár a borító is igazán szép, és illik hozzá.

A szereplők nekem egyáltalán nem voltak szimpatikusak. Vagyis Alexis az volt, egészen addig, amíg ez a Carter gyerek fel nem bukkant a színen, és hopp, indokolatlanul imádta mint a fene, elolvadt minden egyes szavától. Nem is ismerték egymást, csak úgy hirtelen ott a nagy szerelem, én meg csak lestem, miért? Pedig a gyerek meg is adta a kiscsajnak a józanító fejbevágást, de úgy tűnik, nem jött be...

Kasey. Oké, talán ő volt a legszimpatikusabb az összes szereplő közül, ő tette a legtöbb - számomra - érdekes dolgot. Egyedi, bár  szerintem kissé kevés szerephez jut ahhoz, hogy igazán megismerhessük. Mégis ő pörgette végig a sztorit, és mentette ki az embert a tini nyavalygós dolgokból.

Megan pedig, hát, őt végképp nem tudtam hová tenni. Ő a legmenőbb pomponlány, eddig tiszta. Nem pont olyan, mint amilyennek mutatja magát, hm, ez még érdekes is. Van egy eltitkolt tragédiája, ez is érdekes még. Ért a természetfelettihez a lány, ez még szimpatikus is. De hogy mitől lesznek egyik pillanatról a másikra legjobb barátnők Alexissel? Ezt még mindig nem értem. Itt is ugyanez volt, mint Carternél, nem hagyták szépen kibontakozni az érzéseket, és így érthetetlenné vált az egész.

Az pedig, hogy a goth társaságot bunkóknak állították be, egyáltalán nem tetszett. Azok, akiket én ismerek (még ha csak neten keresztül) kedvesek, és egyáltalán nem olyanok, mint ahogy leírja őket.

Szóval, ez egy kellemes kis történet volt, egy-két délután simán el lehet olvasni, nem valami félelmetes horror, vannak benne apró hibák, de attól még egész kellemes, olvastatja magát. Több lehetőség is lett volna benne, de így is jó volt, emlékezetes maradt. Párszor, ha olyan hangulatom lesz, biztosan elolvasom még, mert a hibáit leszámítva egy érdekes könyv volt, és nem is valami lerágott témában íródott, ami külön jó pont. A kis humoros jeleneteknek pedig külön örültem.

Azoknak ajánlom, akik kicsit félni szeretnének, vagy szeretnének valami nem túl bonyolult kis ijesztgetős beütésű könyvet olvasni.

Nekem ez 3,5 / 5 volt.