Rubinvörös

Kerstin Gier

Rubinvörös

Időtlen szerelem trilógia 1. 

Fülszöveg:
Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!

Nem szeretem az időutazós könyveket. Nagyon nem. Azonban az egyik osztálytársam tanácsára, és a sok jó értékelés meg persze a szép borító miatt, mégis elolvastam, és nem annyira bántam meg.

A nyitójelenet egy érdekes kezdés volt, végre nem az a tipikus tiniregény kezdés, hogy ő az új lány/a fura gyerek/akivel soha semmi érdekes nem történik, de ma, ma fog, hanem egy jó kis kezdés, nekem tetszett, hogy olyan kedvesen beszél egymással a pár, megadta az egész alaphangulatát már az első oldalnál.

Ezután némiképp kissé untatott a történet, különösen az, mikor Gwendolyn oldalakon keresztül arról mesélt, milyen a házuk, ez valahogy egyáltalán nem kötött le, az események között viszont jó lett volna elrejteni a ház leírását, sokkal jobban megragadt volna, mint így, töményen az egész.

Miután ezen túljutottam, és végre-valahára először utazott az időben, már kezdett izgalmassá válni a történet. Előkerült milliónyi kérdés, amire a válaszok még több kérdést hoztak elő, előkerült az időutazásról alkotott elmélet, ami nagyon érdekesnek bizonyult, akármennyire is rettegtem attól, hogy egy nagy baromság lesz az egész, végül ezt is ügyesen elővezették, és még egy nagy rakat kérdésem lett. Érdekesek voltak a múltba utazós részek is, nekem leginkább ezek tetszetek, egyrészt a ruhák miatt, másrészt, mert olyan jól ki volt találva, le volt írva, hogy ezeknél a részeknél ment a fejemben a film. És végül még Gwendolyn és Gideon is összejött, bár eléggé agyoncsapta a romantikus hangulatot, amikor a csaj csók közben arra gondolt, hogy el fog ájulni, és ezzel véget is ért a fejezet.

És a zárójelenet, még jobban összezavart, de felkeltette az érdeklődésem, valahogy azt sugallta, ez még csak a bemelegítés volt, szóval most kínlódhatok addig, amíg hozzá nem jutok a Zafírkékhez. :D

A történetvezetés jó volt, bár az elején kicsit rugdalnom kellett magam, mégis, ahogy elhagytam az első hatvan-nyolcvan oldalt, már felpörögtek az események. Főleg, amikor már az időutazásos történetek, elméletek is bekerültek a képbe, akkor viszont már alig bírtam letenni, és folyamatosan a fejemben járt, amíg
el nem olvastam. A szereplőkkel volt csak némi bajom.

Először is, Gwendolyntól néha falra másztam. Főleg azzal, mikor hagyja magát lerázni, pedig azt hiszem, fontosabb, hogy elkezdett utazgatni az időben, mint bármilyen más hétköznapi probléma. Bár az tetszett, mikor megvédte Gideont a támadóktól. Néha gyerekes volt a gondolkodása, és nem lett volna hátrány ha nem mindig azzal jön, hogy ő ezt nem látja át, hanem megpróbálja keresni az összefüggéseket, és a buktatókat. Szerethető figura, bár néha eléggé furcsán reagálja le a helyzeteket, nekem legalábbis.

Gideon, a kedvencem lett. Már akkor, amikor megtudtam, hogy hosszú a haja elkezdett makacskodni. Jó lett volna kicsit megtudni az ő történetéből is, esetleg egy-két jelenetnyi Gideon - szemszöget örömmel olvastam volna, ha lett volna. De nem volt, így beértem azzal a pár jelenettel, mikor szerepelt. Higgadt, jól átlátja a dolgokat, talán ő volt a legelfogulatlanabb szereplő, ami azért jó volt ennyi furcsa ember között.

Lucy és Paul, na róluk aztán nem tudtam véleményt alkotni, nem értem mit miért tesznek, és így még nem tudtam eldönteni, kedvelem-e őket vagy sem, bár most a nem felé hajlok.

Charlotte, szintén egy szörnyű szereplő volt :D nagyképű, önző, és olyan ostoba, hogy azt hiszi, egy gént úgy lehet örökölni, hogy az ember akarja...

Tetszett, hogy voltak igazán kiemelkedő jelenetek, mint például a múltba utazások, jókat nevettem mikor a lordot és a grófot Gwendolyn lefényképezte, és meg akarták venni az "ezüst skatulyát", annyira megtetszett nekik. :) Persze elgondolkodtató volt, milyen sokat alakult a technika, és hogy ez mennyire meglepő lehetne a letűnt korok embereinek. Érdekesek voltak a Gideonnal töltött részek is, különösen az tetszett, mikor gyóntak. :)

Az viszont nagyon nem tetszett, amilyen Gwendolyn családja volt, egyiküket sem tudtam megérteni, Maddy nénit leszámítva. Amitől a leginkább fogtam a fejem, az a versike volt, meg hogy senkinek sem esett le, mi is a holló hatalma. Annyira benne vannak a témában, hogy még azt sem tudják, hogy állítólag a holló képes visszahozni a lelkeket, és innen már csak egy pillanat, hogy összefüggésbe hozzák, hogy Gwendolyn képes látni a holtakat... Vártam, mikor derül ki, de a könyv végére még nem jöttek rá erre az egyértelmű dologra. Ez nekem egy kicsit időhúzás volt. 

Továbbá keveset szerepelt Gideon, holott neki azért egy kicsit több figyelmet szentelne az ember, lévén másik főszereplő, plusz ott van még az is, hogy pár nap alatt beleszeretni valakibe? Nekem ez eléggé meredek, de ők tudják, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. :)

Rengeteg titok maradt, és nagyon kíváncsi vagyok mi lesz még ebből, mivel úgy érzem, ez a trilógia még nagyon sok érdekességet tartogat.

Ajánlom mindenkinek, aki egy szokatlan, szórakoztató történetet szeretne olvasni. Nem valami eget rengető a történet, eddig legalábbis, de mindenképp elgondolkodtató, és feledhetetlen.

Nekem ez 3,8 / 5 volt.