Ahogy közeledik az év vége felé, mintha gyorsabban telne az idő. Hihetetlen, hogy az álmosító napok milyen gyorsan elrohannak.
A suliban szerencsére jól haladnak a dolgok, önmagamhoz képest igencsak jó jegyek (tanulás nélkül, mint mindig), és szépen haladunk a szalagtűzős tánccal is. A közösségi szolgálatot is befejeztem. :) A könyvtárban töltöttem le, és erről majd szeretnék egy kis tapasztalatos bejegyzést is, mivel eléggé érdekes, sokszínű volt, nem is gondoltam, hogy ilyen. :) Így most már kicsit több időm marad majd mindenre.
Már visszaszámolunk a szalagtűzőig. Van, aki azért, mert borzasztóan várja, és van, aki azért, hogy minél előbb túlessen rajta. :)
egyetlen előnye, ha Te gyűjtöd az idézetet, biztos olyan kerül a meghívóba, amit amúgy is szeretsz. :) |
A rajzolásban eléggé rosszak a helyzetek most, alig rajzolgatok valamit :D Októberben csak két említésre méltó rajzom lett. :)
angyalos-pontozós... |
Johnny Depp |
Egyre többet olvasgatok, és elkezdtem egy új történetet írni, a Kísértő emlékeket. :) Még az első fejezettel kínlódok - furcsa, hogy az első és az utolsó fejezettől rettegek mindig a legjobban, mintha csak és kizárólag ezen állna vagy bukna az egész sztori -, de már most kezd előjönni a hangulata, ami szép gyorsan beszivárog a mindennapjaimba. :) Jó lenne beadni az Aranymosás pályázatra, de nem tudom, addig kész leszek-e vele, és hogy mennyire fog tetszeni, mennyire lesz jó, szóval ez még csak egy ötlet.
Jó szólásokat persze most is jegyeztem. Jó visszaolvasgatni ezeket, és jókat derülni, vagy éppen elgondolkodni. :)
Angol szódolgozatban: pénz átutalás egyik osztálytársam szerint: "transformer money"
véletlenül egyik képem alá: "tél vége felé, egy nyári délutánon."
Az osztály nem figyel, nem haladunk a verselemzéssel. Tanár: "Nem figyeltek, és ezt a verset kell majd elemezni érettségin, és én halálra fogom röhögni magam, ha-ha-ha."
Osztálytársam érthetetlenül kérdezett valamit, amit nem ismételt meg, mire a tanár: "Yes, sir, bár semmit sem értettem belőle. De attól még tanulságos volt."
Magyartanárunk a munkautálatról, és a péntek-várásról: "Mi lenne, ha egy héten minden nap örülnénk? Eltelik az életünk úgy, hogy a pénteket várjuk. Aztán egy pénteki napon boldogan dobjuk fel a papucsot."
Persze megint utoljára hagytam a legjobbat. Jó bejárni néhány órára, olyan dolgokat hallhatok, amik változtatnak a gondolkodásomon. Már csak ezért is szeretek suliba járni. Több indok, meg, nem nagyon jut eszembe... :)
Terveim novemberre:
- Szalagtűzőn minél hamarabb túl lenni (mintha ezt annyira tudnám siettetni...)
- írni, írni, írni, minél többet. :)
- borítóterv Phury könyvéhez (Fekete Tőr Testvériség 6.). igen, még mindig nem készült el... :)
- apró rajzok minél több témában, medálokhoz.
- befejezni két könyvet, amiket elkezdtem. eddig még csak jókat tudok mondani róluk, de majd ha végeztem velük, kifejtem pontosan miről mit gondolok. :)
inspirációim
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése