2016. április 21., csütörtök

Szivárvány minden árnyalata, vagy inkább fekete?

Nemrégiben Charlotte Madness írt egy bejegyzést, melyben összegyűjtötte, milyen furcsa-buta dolgokat szoktak kérdezni a goth stílusú emberektől. Erre egyfajta válaszként, Bleeding Raven is írt egy bejegyzést, amiben arról mesélt, miféle élményei, gondolatai vannak arról, hogy a fekete öregít.

Furcsa mód, egyikkel sem értek egyet, de valamilyen szinten mégis igazuk van.
Egyrészt, a ruhát nézi mindenki, és hiába mondja az ember, hogy neki csak a belső, vagy a tettek számítanak... ez valójában sosincs így, akaratlanul is, de megnézik az ember kinézetét, és az alapján ítélkeznek. Ezt az előítéletet pedig nagyon nehéz megváltoztatni, főleg, ha faluhelyen él az ember, egy kisebb közösségben, ahol nehezebben viselik az extrémebb, a szokványostól kicsit is eltérő dolgokat.
Másrészt, mindenkinek joga megélni azt az életstílust, ami közel áll hozzá, akármiben nyilvánuljon is meg ez - és ebben általában elég gyakran a ruha is egy fontos tényező.

Azt talán már felesleges is megemlíteni, hogy mindenki azt veszi fel amit szeretne, vagy hogy az előítélet nem a legjobb, legértelmesebb dolog, de attól még nagyban befolyásolja a megítélést, és könnyen előfordulhat, hogy az ember sorsát is alakítja egy extrémebb kinézet - gondolok itt például egy jól látható helyen lévő tetoválásra, ami miatt elesel egy jó munkalehetőségtől. Bár az sem jó érzés, amikor egy munkahely miatt nem a megszokott dolgaidban kell nap mint nap megjelenned. Igaz, mindenki másképp öltözik, ha mondjuk a mindennapi közösségbe (suli vagy munkahely), rendezvényre megy, vagy éppen kikapcsolódni van valahol, esetleg otthon tölti az egész napot - mégsem akarunk mindenhol ugyanúgy kinézni, jobb esetben legalábbis.

És, ahány öltözék, annyiféle stílus. Most nem egy teljesen jó dolog, ha egyik nap valami vagány, másnap pedig egy igazán csinos, nőies ruhába bújhatsz? Pláne, ha másik stílusok alapelemeit kevered össze, és valami még egyedibbet hozol ki az egészből. A férfiaknak azért távolról sincsenek ilyen lehetőségeik! (és mégsem akadnak ki ezen. (: )

Valójában mi alapján öltözzünk fel? Kinek feleljünk meg? Magunknak vagy a többieknek? És miért is annyira fontos a csomagolás? Elvégre a halálunk után jobb esetben nem arra fognak emlékezni, milyen göncöket aggattunk magunkra, hanem, az élményekre, tettekre, vagy arra, amit tanítottunk a másiknak. A többi meg úgysem számít...

***

Mindegy, a lényeg, hogy mostanában eléggé sokat foglalkoztat ez a kérdés, mivel én is próbálok, a megítélés miatt, színeket hordani. Persze nem viszem túlzásba - egy zöld póló, egy szürke pulcsi, vagy egy barackszínű trikó, vagy bármi ilyesmi, a többi a szokásos fekete vagy sötétszürke. Egyrészt, tavasszal és nyáron szeretek a színekkel is variálni egy kicsit - a természet is ébredezik, ilyenkor én is egy kicsit boldogabb leszek, és nem mindig van kedvem a koromfekete cuccokhoz -, másrészt a fekete nem mindig nyerő, mivel egy kis helyen élek, ahol sokaknak számít.
Ebben az elmúlt pár hétben azt vettem észre, hogy minden nap egy színes ruha, rengeteget tud változtatni sok apró dolgon. Ami most az egyik legfontosabb számomra, mivel érettségi előtt vagyok, a minél jobb megítélés a suliban, a jegyek miatt. Alig néhány hét alatt, sokkal jobb jegyeket kapok, és ha egy fél pont hiányzik a jobb jegyhez, akkor azt összeszedik, akármilyen nehéz is. Régebben ilyen nagyon elvétve volt csak, mostanában elég gyakran előfordul. Vagy, ami még fontosabb, hogy az emberek nem kerülnek akkora ívben. Persze a csendességem miatt még mindig nem közelednek felém, de legalább már nem utasítanak el élből. Ez is egy fontos dolog.
Vagyis összességében, mióta egy kis színt is hordok, jobban kijövök az emberekkel - pedig a viselkedésem cseppet sem változott. Ennyit tesz egy kicsit másabb öltözék.

Nos, hogy lássátok, következzen néhány kép arról, milyen másabb, ha valaki tetőtől talpig feketében van, és ha színesben van. Nem feltétlenül lesz öregebb az ember, és különben is... Miért éppen életkor alapján kell színeket viselni, vagy miért következtetnek a színekből életkorokra? Teljesen logikátlan az egész.... Kicsit olyan, mintha felfújnák az emberek a ruha kérdést - sőt, nagyon is olyan, ezt köszönjük meg a hülye fogyasztói társadalomnak, meg a még hülyébb téveszméinek...

Teljesen feketében - néhány, a legtöbb embernek furcsa, vagy nem teljesen elfogadható ékszerrel.

egy kis színnel - mostanában körülbelül így járok minden nap

Ritka pillanat, de fekete nélküli öltözékben. :)


Egy kis összehasonlításnak ez is elég, mivel a netről különböző emberekről lehet összeválogatni előnyös és eléggé előnytelen képeket, aszerint, nekünk mi a véleményünk... de egy ember esetén jobban megmutatkozik, mi az, ami egy fiatalnak jobban állhat (alkattól függetlenül) és mi nem. Plusz, nem hinném, hogy ha másmilyen színt vesz fel az ember, legbelül másabb lesz.
Szóval, a kérdés: ezek alapján a képek alapján, a fekete öregít, vagy a színes is elfogadható? Melyik milyennek mutat? Másabb ember lesz valaki attól, ha másba bújik?

Illetve, számít a ruha? Tényleg ez a legfontosabb? Ettől jobbak leszünk legbelül?

Ti mire szavaztok? Fontosabb a megítélés, vagy inkább felveszel bármit, ami tetszik?
Véleményeiteket kíváncsian várom! (:

Bettina

3 megjegyzés:

  1. Szia! Szerintem nagyon jól állnak neked a színek is. Mindenki hordjon olyat és azt amit szeret és jól érzi magát benne. :) A feketéhez meg minden szín passzol, szóval ezért nem gáz ha valaki dárkos létére keveri a feketét a színekkel. Én is imádom! :)

    VálaszTörlés
  2. A fekete volt mindig is a kedvenc színem a kék mellett, úgyhogy a második kép az absolute best nálam! :) Engem régebben mindig nyaggatott anyu, hogy ne viseljek már állandóan sötét ruhákat, és mindig világos meg színes göncökkel tukmált, amiket kénytelen voltam néha felvenni. Később rájöttem, hogy ez nem volt olyan jó dolog, mert nem éreztem jól magam ezekben a ruhákban. Azóta eltelt pár év, magam is változtam, most már jobban kedvelem a világosabb ruhákat, de megmaradtam a minimal stílusban. Én mindig azt mondom, légy önmagad, akinek meg nem tetszik, azt magas ívből... :) Persze vannak élethelyzetek és pillanatok, amikor jobban oda kell figyelni az öltözködésre, és nyilván nem megyek állásinterjúra tetőtől-talpig feketében, de a hétköznapokban had legyek már önmagam.
    Szóval csak így tovább! Az emberek változnak, ahogy a stílusunk is, de ha most így érzed jól magad, akkor ez így jó. :) Tetszett az írás! :)

    VálaszTörlés
  3. A kék összeállítás szerintem is szuper :) De csak akkor hordd, ha jól is érzed magad benne! Igazad van, hogy sokan a külső alapján ítélnek meg, de tapasztalatom szerint a ruhák fazonja van legalább olyan fontos, mint a színük, a legeslegfontosabb pedig a "kiállásod", hogy mit kommunikálsz a testbeszédeddel... jajj, annyit lehetne erről beszélni, szerintem írok is róla valamit :)

    VálaszTörlés