Képcsokor: Április

Ez a hónap megihletett. Körülbelül ezer képet készítettem. A kis Ixus 170-es alig több mint egy év alatt túllépte a tízezer fényképet. Áprilisnak még koránt sincs vége, azonban összegyűjtöttem az eddigi legjobb képeimet. Vigyázat, hatalmas összeállítás lesz! :)

Ébred a tűz

A gyertya lángja fellobban

Majd el is alszik

Ébred a tűz,

Mely elfojtatik

Gonosz emberek - szerte a világban

Minket uralnak

Szétszórattunk,

Elhullunk!

Mérges kezek

Tépik szívünket

Megragadják lelkünket

Kitépik - elveszett!

Fiatalok érzik a méreg ízét

Ismerős dermedtség

Uralja életünket

Elvesztünk a nagyvilágban

Félünk, egyedül maradunk

Teljesen elveszünk

A család darabokban,

A bizalom romokban

Az élet kevés

Ha pénzed elég...

Boldog ki szegény,

Kinek élete teli remény

Mohó urak

Építgetik utad

Mezítelen lelked

Éhezteted

Egyetlen lelked

Kivérezteted

Itt vagyunk, mögötted

Szeretünk, veled vagyunk a sötétben

Fogd a kezem,

Ne engedj el

Nélküled semmi vagyok

Ígérem, nem hagyom

Hogy ez a világ maga alá temessen

Együtt veled

Száraz virágok

Ódon könyvek lapjai közé préselve

Jön a tavasz!

Ébredjetek!

Mutassátok arcotokat a napnak

Viruljatok, legyetek boldogak!

Legyél maga a tűz,

Mi el nem szunnyad

A világ viharai közt

Veszélytelen a bűn?

Ez az élet csak elsuhan

De mi fog Rád várni odafönt?

Ébredj hát, kedves tűz,

Legyél, mi belül űz!

Mutasd arcod Napistennek,

Emeld fel lelkemet,

Vezesd hajómat viharos vizekre,

Kérlek, taníts meg engem!

Goth bloggerek, mi van veletek?

Mi az első jellemző, ami eszedbe jut arról, ha azt mondom, goth blogger?

Ha a sok különleges ruha, és még több szokatlan kiegészítő, illetve a kencék, valószínűleg ugyanazokat a blogokat nézzük.

A goth bloggerek közössége itthon olyan kicsi, hogy gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit, még ha csak neten keresztül is. Mint mindenhol, ebben a kis közösségben is vannak csendesebben, hangadók, és klikkek. És ahogy a blogvilágban is, itt is megfigyelhető egyfajta felületessé válás.

Hogy mit értek ez alatt?

Egy illúzió: önellátás

Egyre divatosabbak a minél hangzatosabb kifejezések: teljes függetlenség, kiszabadulni a sárga csekkek rabságából, kilépni a mókuskerékből, önellátás útjára lépni...

Igazán szép, szívet melengető dolog, hogy sokan vágynak valamire, ami nem a mostani, elkorcsosult rendszer, hogy a saját ura lehessen. Teljes mértékben leszakadni a rendszerről, és visszatérni a természetbe - az egyik legvalóságosabb dolog, amire vágyhat egy ember. Azonban ez akármilyen szép dolog, a teljes önellátás sosem valósulhat meg.

Földesurak bűvkörében

Ha valaki teljesen meg akarja változtatni az életét, az első lépések közé tartozik, hogy olyan helyet keressen az ember, ahol lehet földet venni. A mai extenzív földművelés miatt  minden talpalatnyi föld fontos. Különösen azoknak, akiknek e köré szerveződött az életük, az egzisztenciájuk. Azoknak, akik a falvakban fellelhető összes földet felvásárolták. Azoknak, akik nehezen fognak megválni a földjeiktől. Azoknak, akik nem akarják elfogadni, hogy a legvégén úgyis csak 2x1m föld fog jutni...

Nem gyakori példa, hogy valaki önellátó szeretne lenni, vidékre költözik, és szinte azonnal földhöz jut. Nehéz kijátszani ezeket a földesurakat - a legjobb taktika, ha sok embert megismersz, és így pontosan tudod, egy föld mikor válik eladóvá. Persze ilyenkor is közbejöhetnek olyan "apróságok", mint például az elővételi jog.

Állattartás - cseppet sem álomba illő

Néha hallani, hogy az állattartás olyan kötöttség, mint a gyereknevelés. És valóban - minél több állatot tart az ember, annál kevesebb időre mehet el otthonól. Vagy megbíz valakit, hogy vigyázzon az állataira, vagy nem mehet el hosszabb időre. De ez a legapróbb gond.

Először is, ki kell találni, mi az amit megéri tartani. Tyúkok, sertés, és valami, ami tejet ad. Ez utóbbi már okozhat gondot. A kecske gyakorlatilag mindent tönkretesz, olyan, mint egy önként vállalt átok - pedig létezik belőle olyan, ami 5-6 liter tejet ad naponta, és bár sokan úgy gondolják, a kecsketej furcsa, rossz ízű (ez nem igaz, csak erősebb mint a többi tej), tagadhatatlanul egészséges. Akkor mi lehet még? Kisebb fajta tehén? De mivel egy tehén sokkal több tejet ad mint amennyit egy család el tud fogyasztani, már meg kell tanulnia tej feldolgozását. Illetve egy kaszáló sem árt, ha a kedves önellátó nem szeretne évente tetemes összegekért szénát venni. Ezek mellett még szóba jöhet rengeteg állat.

Amit gyakran látok az önellátásba kezdőknél, az az, hogy sokan nem ismernek olyat, aki részletesen el tudná magyarázni, melyik állatot éri meg tartani, illetve a kezdeti lelkesedés miatt hirtelen sok állatot vesznek. Gyakran többet, mint amennyit bírnak erővel, türelemmel.

Emellett ott van az, hogy az állattartás mindennapi nehézségeibe bizony beletartozik a szenvedő állat látványa. Mert amilyen könnyen megbetegszik az ember, olyan könnyen az állat is megbetegszik. Nem tudja elmondani, mit érez, de attól még ugyanolyan erős fájdalmak gyötrik. És igen, van, hogy csak egyetlen gyógyír van: a halál. A tetemet pedig el kell vitetni. Foglalkozni kell vele. Cseppet sem szívderítő feladat, de ennyivel minden állattartó tartozik az állatának.

A másik halálmód egy állat számára, ha azért vetnek véget az életének, hogy a húsából étel legyen. Mivel az egészséges, házilag előállított hús feltétele, hogy meg kell ölni, és fel kell darabolni azt az állatot, amit Te neveltél fel. Képes lennél rá? Teljesen biztos vagy benne?

Minden évben lutri

Ha a kedves önellátónak sikerült elég földet szereznie, ideje belevágni a növénytermesztésbe. Ugyanúgy mint az állattartást, ezt is pontosan meg kell tervezni, és számolni kell a buktatókkal - mert bizony buktatók mindig vannak. Már a mag megvétele is fontos: vagy magbörzén jutsz hozzá, vagy ismerőstől, esetleg felkeresel egy génbankot. A sokfelé kapható, apró tasakokban árult magok nem mindig a legmegbízhatóbbak. Ezekből a répák nem mindig kelnek ki, ahogy az uborka sem, és nemrégiben olyat is hallottam, hogy a tök bár kivirágzott, nem jutott tovább, levetette virágát. Egyikből sem lett termés.

Fontos megtervezni, miből eszik többet a család, miből kell többet vetni. A burgonya, tök, répák, kapor, zöldborsó, bab, uborka, káposzta, és a hagyma nagyobb területen történő termesztése megéri. Viszont számolni kell azzal, hogy ez a termőidőszak során legalább egy embert teljesen leköt, mivel a mulcsozáshoz ideális hely kell (dombtetőn például nem biztos, hogy beválik), kapálni és gazolni pedig szintén rengeteg idő és erő.

Továbbá minden évben történik valami, ami miatt a gazdálkodók megjárják: vagy jött egy kései fagy, vagy a túlzott szárazság (vagy éppen a sok eső), vagy a forróság tette tönkre a növényeket. A kártevők ellen is kell tenni valamit. Lehetőleg permetszer nélkül, mivel ha permetezel, akkor hasonló minőségű élelmet állítasz elő, mint amit a boltban nem akartál megvenni.

Kép forrása

Ha pedig állatot is szeretne tartani a kedves önellátni vágyó, akkor kell szemes takarmányt termelnie, és kaszálnia. A kérdés: mivel fogja ezeket elvégezni? Géppel, lóval, vagy szarvasmarhával? Ha a gép mellett dönt, akkor már nem is tudja teljesen önellátni magát, mivel az üzemanyaghoz valahogy hozzá kell jutni. Nem fogja tudni otthon előállítani, vagyis meg kell vennie. 

Továbbá ott van még egy fontos dolog: a liszt, és a kenyér kérdése. Ha valaki önellátó szeretne lenni, ezeket is elő kell állítania. Búzát kell termelnie, le kell hántolnia, meg kell őrölnie...

Mi kerül az asztalra?

csicsóka

Ha már a növénytermesztésnél tartok, érdemes megemlíteni, ami az önellátásban nagyon tetszik: ha az ember jól megtervezte a dolgait, rengeteg időt és energiát fektetett bele, továbbá ha szerencsés volt, az ételei túlnyomó részét saját magának állítja elő. Az pedig, hogy az otthon termesztett alapanyagok mennyivel finomabbak és egészségesebbek, sokat jelentenek. Egy otthon nőtt zöldség vagy gyümölcs illatos, finom, ízes, míg ugyanannak a növénynek mondott "ételkészítmény" a boltból vízízű, és a beltartalma közelíti a semmit.

A bolti húsok gyakorlatilag levet eresztenek, mivel az állatokat szójával etetik, hogy a sok felszívott víz miatt többet mutasson a mérleg. Az, hogy egészséges legyen? Ugyan, minek azt?

Szóval a házilag előállított ételek mindenképp egészségesebbek, mint a boltban kaphatóak, és egy egyszerű ételt, amit teljes mértékben Te készítettél, sokkal szívesebben fogod megenni, mint bármi mást.

Azonban azt sem felejthetjük el, hogy az ételek tartósítása, feldolgozása, egy embert igényel.

A piszkos anyagiak

Az önellátás, és a rendszerből való kiszakadás egyik velejárója, hogy a pénz rabságából is megpróbál kiszabadulni a kedves önellátni vágyó.

Ez azonban nem teljes mértékben megvalósítható. Első lépésben ott vannak a számlák. Már azért is kell fizetned, ha egy faluban áll a házad. Fizetned kell a vízért, az áramért, a gázért, az internetért... Le lehet mondani ezekről, de ha már élhetünk a modern kor kényelmeivel, ne mondjunk le róla olyan könnyen! Mert bár szépen hangzik, hogy kilépni a sárga csekkek rabságából, azokért a sárga csekkekért cserébe szolgáltatást kapsz, és a befizetett pénzzel mások munkahelyét is támogatod.

Másik dolog, a gyerekek. Óvodába, majd iskolába kell járniuk. Ehhez is sok pénz kell. Meg kell mutatni nekik, hogy élnek az emberek a mókuskerékben, és hogy miként lehet ebből félig-meddig kilépni. Ha majd felnőnek, eldöntik, melyik életet szeretnék élni.

Harmadik "apróság", amit szintén nem szabad elfelejteni: ha valaki nem dolgozik munkahelyen, egy idő után fizetnie kell a társadalombiztosítását. A tartalékok pedig nem tartanak a végtelenségig. Előbb-utóbb vissza kell menni dolgozni.

Vagyis, a teljes önellátás nem valósítható meg.

Ha nem önellátás, akkor micsoda?

Háztáji gazdálkodás. Az ételek otthoni megtermelése igenis jó dolog, bár nem mentes a nehézségektől - de most őszintén: létezik olyan dolog, ami minden nehézségtől mentes? Ugye, hogy nem...

Öröm látni, hogy egyre több ember választja azt az utat, hogy maga termeli meg az ételét. Remélem, hogy ez ismét szokás lesz, és hogy egy faluban nem az lesz a ritkaság, ha egy család megműveli a földjét, és állatot tart (most sajnos még ez a szokatlan errefelé), hanem az, ha valaki a nagyüzemi szemetet eszi.

Az önellátás kifejezést tévesen használják, de egy dologra mégis jó: egy olyan szó lett, amin keresztül a virtuális világban rövid idő alatt nagyon hasznos fórumokat, csoportokat lehet találni. Ezek a virtuális közösségek pedig mindig segítenek a kedves gazdálkodónak. Ha kell, tanácsot adnak, ha kell, bátorítanak...

Köszönöm, 2016

Olyan furcsa belegondolni, hogy így elszaladt egy év. Olyan érzés, mintha csak tegnap történt volna az a sok boldogság, pedig azóta már hetek, hónapok teltek el. Éles váltások voltak a szebb és a szürkébb napok között - ugyanakkor minden hónapban örömömet leltem.

Betelefonálós műsor

Valamelyik nap éppen takarítottam, és hogy legyen némi háttérzaj, bekapcsoltam a tévét az egyik csatornára - mindegy volt melyikre, csak hadd beszéljenek, úgysem figyelek rájuk... Eleinte így is volt, de aztán valahogy megakadt a szemem a képernyőn: egy középkorú nő, épp hadonászott, és valami olyasmit próbált elhitetni a kedves nézővel, hogy ő küldi az energiát, csak telefonáljanak be, és fejtsék meg a feladványt.

Ránéztem az összekevert betűkre, és hamar rájöttem, a megfejtés a "nyereményfelvétel" szó. Épp ekkor csörrent meg a telefon, és próbálkoztak valami furcsasággal, ami persze nem a megfejtés volt.

A nő újra összekevertette a betűket - hátha így könnyebb lesz. (Talán véletlenül, talán a stáb és a kedves nézők örömére) Valahogy úgy jött össze a kevertetés, hogy a nyelv szó egyben ott volt.

A következő betelefonáló vígan megfejtette: menyét nyelve elfér. (biztos biológus)

A következő megfejtés: ezer fényéves nyelv (jó gyors)

Majd: elnyelem a fényét (fényevő vagy?)

A következő betelefonáló szerint: reménnyel telve (reménykedett hogy bejön...)

Az utolsó pedig: felvet a nyeremény (nem hinném)

Ez volt az első betelefonálós játék, ami még tetszett is. :) Senkit sem vetett fel a nyeremény, pedig reménnyel teltek, és még azt is megtudtuk, hogy a menyét nyelve elfér.

Szerencsére ez volt 2016-ban az utolsó adásuk (kár, hogy nem az évszázadban volt az utolsó...).

Rossz gyerekek büntetésére, tévéfüggők leszoktatására az ilyen műsorok tökéletesek. :)

Örvény

Az életünk olyan mint egy kis patak - valakié zabolátlan, valakié pedig komótosan csordogál a végzete felé.

Néha kicsit sebesebb az ár, néha pedig lassul - ez így van rendjén.

Azonban mintha a lassulás megijesztene.

Hiányzik a zaj, a heves érzések, a belső lángolás.

Eltűnt az az énem aki tombolni, élvezni akarta az életet. Helyette a testembe költözött valaki, aki csak nyugodtan akarja élni a hétköznapjait.

Már nem az vagyok aki szeretné felkutatni a világ összes szépségét hogy megcsodálhassa őket - beérem az átlagossal.

Nem szeretném megmutatni az embereknek mennyi csodára vagyok képes - csak néhány ember szeretetét szeretném kiérdemelni.

Az alkotás sem hoz már lázba. Ha nekifogok, és írok, azt már csak azért teszem, mert kötelességemnek érzem, hisz ha már lassan hét éve mesélek, nem hagyhatom el azt a tevékenységet, ami rengeteget segített abban, hogy megtaláljam önmagam. Nem érzem azt, hogy magamhoz szeretném ölelni a világot, hogy megmutatnám az embereknek az összes szépséget, és hogy utolsó leheletemig fogok küzdeni a valós értékek mellett.

Olyan ez mint egy örvény. Először csak azt veszed észre, egyre kevesebb dolog dobogtatja meg a szíved. Végül azon kapod magad, hogy hozzád beszélnek, de már nem is érdekel amit mondanak.

Ez lenne hát az, amitől mindig féltem? Hogy felnövök, és rájövök, mi az amiért felesleges küzdenem? Hogy felnőttem, és elvesztettem az álomvilágomat, ami táplálta a lelkemben lévő izzást?

Hová lett az a belső tűz ami eddig hajtott?

Tudom, nem kéne kétségbeesnem emiatt, hiszen mindenkivel előfordul - de az után a heves, végtelen, szertelen érzések közt eltöltött évek után, amiket az elmúlt években átéltem,  olyan ez, mint egy hatalmas lépés vissza. Mintha a legújabb Alfa Romeo-t vezetnéd, majd visszaültetnének egy működésképtelen Trabantba, hogy azzal tégy meg kilométereket. Nem lehetetlen, csak ha  jóhoz vagy szokva, nem érnéd be szívesen az átlagon alulival.

Melyik a jobb? Tele álmokkal és vágyakkal megélni egy életet, tudván, hogy úgysem tudsz mindent átélni amire a szíved vágyik?

Vagy inkább csak leélni egy átlagos életet, átevickélni egyik napból a másikba, próbálni egyenesben tartani a dolgokat álmok, vágyak, és kitörő boldogság nélkül?

Zenei kedvenceim - 2016 ősz

Ahogy az idő hidegebbre fordul, egyre több kedvem támad zenét hallgatni. Éppen ezért ez a lista kicsit hosszabb lesz, mint szokott - és ennél fogva kicsit változatosabb is: a populárisabb rock zenéktől kezdve a kicsit zúzósabb, komorabb zenékig gyakorlatilag mindenfélét hallgattam. Nehéz is lett volna kikötni egy-két stílusnál, mikor naponta több órát hallgattam a jobbnál jobb muzsikákat... :)

Ha a jó az alap...

Gyakran hallom, milyen megkeseredett országban élünk, mennyire pesszimisták az emberek.

Az természetes, hogy a helyzet miatt ilyenek - de mostanában egyre többször tűnik fel, hogy sokan a jót tekintik alapnak, és mivel nincs semmi kiemelkedően jó, tökéletes dolog: tovább mélyül a rosszkedvük, ahonnan szinte nem is szeretnének már kijutni. Mondván, nincs miért - nincs ami feldobja őket.

Azonban ott van még egy "apróság": nem képesek észrevenni a jót. Nem, nem azért, mert nem történik velük semmi, ami jó lehetne - egyszerűen csak megszokták őket. Nem veszik már észre, ha szép az idő. Nem hallják meg, ha valaki örömmel nyilatkozik róluk. Nem értik, miért örül nekik az ember. Nem értékelik, ha valaki szeretik őket. Nem veszik észre, ha valaki szeretettel ér hozzájuk. Nem veszik észre hogy a környezetük, a természet, értük van. Nem látják a csodákat, ami minden nap körülveszi őket. Megszokták már.

Elrohannak az örömök mellett, hajkurásszák a javakat. Olyan dolgok után vágyakoznak, amik nem is szükségesek. Csak azt érzik, van, ami még nincs a birtokukban. Mert birtokolni akarnak.
Azt akarják, valaki elismerje őket - de hogy ezt szinte minden nap megkapják, már nem veszik észre. Nem akarnak megelégedni azzal, amijük, akijük van. Mindig több, több, és még annál is több kell. A jót alapnak veszik, mintha mindig az lenne meg, a többi meg csak ráadás lenne.

Az, hogy a jó dolgok a szerencse, a kitartás, és a szeretet eredménye? Ugyan, minek azt észrevenni? Hiszen ott van, és kész. Megszoktuk már, hogy akik körülöttünk vannak, és igazán szeretnek minket, mindig ott lesznek. Mindig szeretni fognak. Elvárjuk, hogy mindig egyre jobban és jobban szeressenek minket, ha pedig már nem lehet hová fokozni, akkor úgy érezzük, már nem szeret eléggé.

Azt pedig, hogy minden nap minden percében érdekli, mi van velünk, és próbál kedveskedni, észre sem vesszük Vagy ha mégis, akkor sem tudunk neki örülni. Ez egy plusz feladat, valaki szeretetének örülni? Miért lehet az, ha valaki foglalkozik velünk? Ha valaki kíváncsi ránk? Ha valaki örülne annak, ha vele is foglalkoznának?

Miért nem vagyunk képesek észrevenni a minden napi apró örömöket? A reggeli finom, friss levegőt? A gyönyörű növényeket, állatokat, embereket? Miért nem tudunk örülni a kellemes érintéseknek, az együtt töltött boldog pillanatoknak, a kedves szavaknak? Mások sikerének, boldogságának? Vagy egyszerűen csak egy apró virágnak a hidegben? Szinte észre sem vesszük őket...

Azt pedig, hogy mindez egy kiváltság, ahogy az éltünk is az, már fel sem fogjuk - nem, hogy meg is becsüljük.

Tényleg ilyen nehéz lenne meglátni az apróságokat? A szép dolgokat? Az örömteli pillanatokat? Ennyire alap dolog minden, ami jó? Miért nem lehet a rossz alap? Miért nem örülhetünk a jónak? És miért nem vesszük észre a jó dolgokat? Ha pedig már unjuk - miért nem tesszük még jobbá?

Repedt üveggyöngyök világa

Miről szól az életed? Rohanásról és a folytonos elégedetlenségről. Sohasem elég az amid van. Megépült a házad, és nem vagy benne boldog. Új házat vettél, de ez mégsem az amit igazán szerettél volna. Új autód van, de nagyobbra, kényelmesebbre, gyorsabbra vágysz. Megvetted a legdrágább holmikat, de még mindig nem jó az ami van, még többre, még jobbra vágysz. Csak ezekre koncentrálsz. Nem tudsz örülni azoknak, amik körülvesznek, és érted vannak. Nem látod a virágok szépségét, nem hallod az erdő neszeit, nem érzed a levegő illatát, a változásait. Nem örülsz ha valaki szép dolgokat mond neked, ha valaki kimutatja, szeret, és örül annak, hogy vagy neki. Nem látod a boldogságot a mindennapokban, mert csak az lebeg a szemed előtt, mit lehetne még, és a többit bedobod egy dobozba, amit félretolsz - anélkül, hogy jobban megfigyelnéd.

Nem találod magadban az értéket, nem látod az életedben a szépségeket - ezért figyelsz a hamis vágyaidra, melyeket a környezeted ültetett beléd, és melyekre sosem vágytál igazán. Gyűjtöd a tárgyakat, melyeket értékeknek hiszel, pedig csak annyit érnek, mint a repedt üveggyöngyök. Ideig-óráig fontosnak és értékesnek tűnnek, de ha felül tudsz emelkedni a vakságodon látod, ez mégsem az ami igazán fontos, nem igazi érték. Ahogy nem minden az, amit annak láttatnak.

Üveggyöngyökkel telezsúfolt szobában ülsz, ahelyett, hogy kidobálnád őket, és mennél világot látni.

Vágysz arra, hogy megismerd a környezeted? Hogy tudd, melyik növény micsoda és miért van (azon kívül, hogy érted van)? Szeretnéd felkutatni a régi, valós értékeket? Mi van akkor, ha az összes, amit az elmúlt évszázadokban értékként mutattak nekünk, csak aljas hazugság volt? Ha csak az igazi szeretet a valós érték? Be mernéd vállalni, hogy az összes üveggyöngy közül megkeresd a legfényesebbet?

Vagy csak becsuknád a szemed, és gyűjtenéd az összes repedt üveggyöngyöt amit eléd szórnak?

A nap bloggere voltam

21-én az a megtiszteltetés ért, hogy a nap bloggere lehettem a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége facebook csoportban. Őszintén szólva már el is felejtettem, hogy ilyesmi is lehet, így még inkább meglepődtem, mikor megláttam, illetve a kérdéseknek még inkább örültem. :)

M.A.:

Olvastam a blogról írt szövegedet, meg végignéztem a főoldalt. Azt látom, hogy sokoldalú egyéniség vagy, és sok téma érdekel, de nagyon kevés dolog hat rád. (Mások véleménye, és a veled történt események pl. alig. Csak csendesen tudomásul veszed.) És úgy veszem észre, hogy elég sok pozitív bejegyzésed van, de talán éppen azért tudsz pozitív lenni, mert nem hagyod, hogy hassanak rád a dolgok. Szerinted tanulható ez a hozzáállás vagy ösztönös? És hogyan lettél ilyen?

Talán ez volt az a kérdés-felvetés, amin a leginkább meglepődtem. Tényleg ilyennek tűnnék? :) Viccet félretéve, örülök, ha valaki ilyennek lát.

Sajnos a velem történt dolgok befolyásolnak inkább. Olyan apróságokon fent tudok akadni, hogy az valami hihetetlen :D Az egyik legjobb példa, hogy ha valakinek rossz napja van, és esetleg valami olyat mond/tesz, akkor egy napos letargia a minimum. Ezeket igyekszem nem nagyon tudomásul venni, és egy ideig ez így megy is szépen, de aztán jön az az időszak, amit csak úgy hívnak: rinya. :)

Megválogatom, kire hallgatok, ki az, akinek megengedem, hogy hathasson rám: honnan jött, min ment át, mennyire volt erős, és merre tart? Érdemes Rá hallgatni? Járható az az út, amire lépek, ha engedem, hogy hasson rám? A jó indulat vezérli? - Ha ezekre a kérdésekre nem tudok őszinte szívvel jót mondani, akkor nem engedem, hogy hassanak rám. Sőt, eddig csak három ember tudott rám hatni, de ők nagyon. Túlságosan. Ez a három ember az, akik miatt eléggé hangulatember vagyok. Mert igen, hiába öreg hiba, engem még az érzéseim vezérelnek. Ezt viszont próbálom minél inkább elnyomni, eltitkolni, és ezt látod itt is.

Próbálom mindig meglátni a dolgok pozitív oldalát, vagy legalábbis igyekszem, hogy a blogon ez látszódjon. Szeretném, ha ez egy olyan hely lenne, ahová szeretnek feljárni az emberek kicsit nézelődni, ihletődni, fellelkesülni. Ehhez elengedhetetlen az, hogy pozitív bejegyzéseket tegyek közzé. Épp a pozitív gondolkodás hiányzik belőlem, mikor akár hetekig semmit sem teszek közzé. Gyakorlatilag ez a pozitív hozzáállás az, amit a környezetem szinte sosem lát meg rajtam.

Ez a gondolkodás egy dolognak köszönhető: a jó dolgokat nem veszem alapnak. Nálam mindig a rossz dolgok azok, amikhez viszonyítok, és igyekszem azt szóvá tenni, ami jó, vagy ahogy jobbá lehetne tenni a dolgokat. (Épp ezért érint rosszul, ha valaki folyton csak kritizál, még akkor is, ha építő kritikákat mond. A jó dolgokat az élet nem adja ajándékként, észre kell venni, szóvá kell tenni, meg kell köszönni az Életnek, örülni kell neki, nem csak elsiklani mellette.)

Nálam ez a hozzáállás ösztönös, de szerintem tanulható is, ha az ember eléggé szeretné pozitívan látni a dolgokat - csak egy a dolog a fontos: ha nem megy, ne erőltesd! Csak apró lépésekben, az a cél nem fog elszaladni! :)

Kicsit lehet elcsépelten hangzik, de az átélt dolgok miatt lettem ilyen. Fiatal vagyok még, csupán tizenkilenc éves, de körülbelül tizenhat évig napi szinten csak a rosszat, lesújtót láttam. Aztán elhatároztam, hogy szerepet játszok, ne tudjanak rám hatni ez a nyomasztó környezet. És voilá, egyből olyan emberek gyűltek körém, akik azóta is mellettem vannak, segítenek, inspirálnak, és akikért minden nap hálát adok a Sorsnak, hogy megismerhettem Őket. :) Ezek után már csak pozitívan tudom látni az életet.

B-D.E.:
Tetszenek a rajzaid :) Mikor kezdtél bele a dotworkba? Illetve pillanatnyi ihlet alapján kezdesz bele egy-egy rajzba, vagy előre eltervezed? Ha már ott jártam, feliratkoztam ;)


Örülök hogy tetszenek! :) (A feliratkozást köszönöm :) ) Körülbelül három éve foglalkozom a rajzolással, és már az elején is voltak kezdetleges kis apró minták, amiket ebben a stílusban készítettem. A vicc az egészben, hogy körülbelül másfél évig készítettem ilyen stílusú rajzokat, mielőtt megtudtam, minek is nevezik magát a stílust. Persze azóta is egyik kedvenc módszerem a pontozás, csak sajnos már kissé türelmetlen vagyok hozzá. :( Mivel hihetetlenül hangulatember vagyok, mindig pillanatnyi ihlet alapján kezdek bele egy-egy rajzba. Körülbelül 50-60 elkészült rajzom van ami szerintem vállalható is, és körülbelül 80, amit csak elkezdtem, aztán elfogyott a pillanat okozta sugallat, és azóta is csak ott állnak, mindörökre befejezetlenül. Persze akad amit előre eltervezek, ezek közül a kedvencem:

B.S.Zs.:

Szia!Tetszik a könyvekről menüd! Miért nem tetszik az Alkonyat-sorozat? Lehet, hogy írod, csak elkerülte a figyelmemet, de melyik a kedvenc könyved?

 

Az Alkonyat - sorozat az, ami - még évekkel ezelőtt, fiatal, álmodozó kislányként - visszatérített az olvasás útjára. Szóval nem lehetek vele nagyon kegyetlen. Na jó, de mégis az leszek: Utólag rájöttem, ez az a könyv, ami minden álmodozó, vágyakkal teli tizenéves kislány álmát szépen fogja, és a kislány szeme láttára facsarja ki belőle a vért, majd elhúzza az orruk előtt a mézed madzagot, hogy aztán a való életben egy hatalmasat koppanjanak. Gyakorlatilag elhiteti az olvasóival, ilyen szerelem létezik, de a valóságban ilyet még nem láttam. Illetve Bella volt az, akit az első mondattól az utolsóig ki nem állhattam. Kicsit olyan érzés volt, mintha végig azon lenne, hogy tönkretegye azokat, akiket állítólag szeretett. Edward műanyag volt a csillámló bőrével (hé, én a vámpírokat szeretem, az elegáns, szexi, veszélyes, szenvedélyes darabokat, nem a csillámpónikat! :) ), meg az érzéseivel, amik egyszerűen... Nos, nem valósak, vagy a srác kicsit lökött, fene se tudja. :) Az egész könyvet két dologért szerettem: Rosalie-ért, és Jasperért. Kettő olyan történet volt elbújtatva ebbe a betűtengerbe, amik megértek volna egy-egy külön regényt. Persze az Alkonyat alaptörténete is jó volt, csak a szereplőkkel és azok néhány cselekedetével egyszerűen pont az ellenkező hatást érték el bennem. De ki tudja, lehet bennem van a hiba. :) (Ha kedvenc könyvsorozatod, akkor bocsi, nem nagyon tudok erről szépen írni. :) )

 Kedvenc könyvem? Jó kérdés... Több könyvet említeni ér? :)

Talán a legnagyobb kedvencem Andrew Lucas McIlroy könyve, az Árnyból az angyal. Ez volt az a könyv, ami olyan szinten elgondolkodtatott, hogy hetekig csak ezen járt az agyam, és ez volt az a könyv, aminek egyszerűen faltam a sorait, és többszöri elolvasás után is bármikor szíves-örömest a kezembe veszem.

A másik a Hollófiúk-sorozat Maggie Stiefvater tollából. Ezt is hatalmas élvezettel olvastam, és még mindig lázban tart, alig várom, hogy a befejező kötetet is elolvashassam.

Illetve még ott van a Shiver, szintén Maggie Stiefvatertől... Ez volt az, amiben a legszebben írták meg a szerelmet és a vágyakozást. Az egész sorozatot körüllengte egy szerelmes-vágyakozós hangulat, cseppet sem volt direkt módon leírva, egyszerűen csak hagyták, hogy apró félmondatokból az ember találja ki, mi is játszódik le a szereplőkben. Egyszerűen zseniális. :)

H.M.Á.:
A blogcím kicsit ellentétes, mesélsz arról, miért pont ezt választottad? Miért angol a cím?

Vehetjük úgy is, hogy két címe van a blognak: ami a fejlécre van írva, a Hollólélek, egy olyan szóösszetétel, amit máshol még nem láttam, és pár hónapja úgy éreztem, teljes mértékben rám illik. A Dreaming the crow black dream... a Burn című, The Cure dal egyik sora. A blogot akkor készítettem, amikor teljes mértékben A Holló című film hatása alatt voltam - sőt, az első kinézetek is erre a filmre utaltak -, ezt a dalt pedig naponta minimum százszor hallgattam meg, és ez volt az a mondat, aminél mindig egy nagyot dobbant a szívem, így ezt választottam.

 Illetve az url-címben szereplő pastel-raven pedig az egyik álnevem volt - ezt már szívesen megváltoztatnám, de akkor egy csomó dolgot újra kéne linkelni, ahhoz pedig, töredelmesen bevallom, lusta vagyok mint a föld. :) Ha most újra címet kéne adnom a blogomnak, akkor az az Egy Vadrózsa lenne - de az már foglalt... :)

H.G.P. / Trish:

Mi alapján választod ki azokat a blogokat, amire feliratkozol, mik azok a "követelmények", aminek meg kell felelniük? Melyik típusokat preferálod leginkább? Aztán melyik a top 5 legrosszabb könyv, amit olvastál és miért? :) Ha egy tematikus fotósorozatot készítenének veled a főszerepben, milyen témát választanál? (Ha gondolod, mutass pár hasonló hangulatú képet) Végül de nem utolsó sorban, melyek azok a témák, amelyekről biztosan nem írnál soha?

 Nincs sok követelmény, ha egy blogon úgy látom, hogy igényes, és olyan tartalmú ami a későbbiekben is érdekelhet, akkor feliratkozom rá. Ha végül mégsem tetszik, akkor leiratkozom, bár ez eddig még nem nagyon fordult elő. :) Bár azt meg kell hagyni, nagy ívben kerülöm az olyan blogokat, amiben például pontokba szedik a dolgokat, vagy amik csak olyasmiket tartalmaznak, amiket mások már megosztottak - a reblogolás nem művészet, és én az igazi, szívből jövő művészetet, vagy a jó, informatív szövegeket keresem egy blogban. Ennél fogva leginkább a művészetekkel foglalkozó blogokat szeretem - azok közül is inkább a történetekkel foglalkozókat, amik sajnos kissé kikopóban vannak a blogvilágból, kár értük! -, illetve a stílusblogokat (ami nem csak a kinézeti elemekkel foglalkozik). Nézz fel a blogodra, körülbelül ilyesmi az, amit nagyon komálok. :)

Első négynek az Alkonyat sorozat köteteit beírhatom? :) Viccet félretéve, talán Stephenie Meyer Újhold című könyve nálam az első helyezett ebben. Aztán utána következne Laura Arkanian Holdezüst vérarany könyve. Ezek után meg még ott van Nicole Williams könyve, a Zuhanás. Más most így hirtelen nem jut eszembe, a rossz könyveket gyorsan becsukom és szentelt vízzel megkergetem. :)

Boszorkány, mi más? Ez kérdés volt? :) Régi álmom, hogy egy gyönyörű erdőben, boszinak öltözve készüljön rólam pár kép, bár még kilátásban sincs, hogy ez összejöjjön, de ami késik az sosem jő el nem múlik. :)

körülbelül ilyesmi színű és hangulatú képeknek örülnék. :)

Utolsó kérdéseddel megfogtál. Olyasmikről nem írnék, amiről tudom, hogy már nem tudnék egyedit mondani. Vagy amiről nincs véleményem. Ez a két dolog eléggé lekicsinyíti azon dolgok listáját, amiről nem írnék, de lehet hogy így is akadna néhány, ami most elrejtőzött gondolataim kénköves bugyraiban. :)

Érdekes volt, hogy ahány kérdező, annyi féle téma, mindenkit más érdekelt, ennek nagyon örülök. :)
Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, öröm volt válaszolni rájuk! :)

Hétfő-várók titkos klubja

Kezdetét veszi egy új hét.

A falvak, városok lakói talán ma ébredeznek a leglassabban.

Nincs kedvük: ismét itt a hétfő, és ki-ki dolgozni, vagy iskolába kell, hogy menjen.

Ilyenkor gyakorta ellepik a közösségi oldalak hírfolyamait a jópofának szánt megosztások, melyek inkább elszomorítóak. Mind azt sugallja, itt a hét kezdete, felpörögnek az események, új lehetőségek nyílnak, de ehelyett gondold azt, már megint a hülye munkába/iskolába kell mennem, elegem van belőle...

azt hiszem talán ez volt az, amin a legjobban kiakadtam...

Volt már, hogy hétfő reggel a boltban egy közmunkás megjegyezte, ilyen munkakedvvel el sem kéne indulni otthonról. Hallottam már iskolástól, hogy a hétfőt el is lehetne törölni (bár szerintem akkor a keddet utálnák páran...). És hallottam már, hogy tanár a hét elején hatalmasat sóhajt, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. A hét többi napján mintha ez a túlzott kedvtelenség nem lenne ennyire erősen az emberek lelkében.

Ennyire nyomasztó lenne egy új lehetőségekkel teli kezdet? Miért kell valamit utálni, mert azzal kezdődik egy olyan dolog, ami lehet akár örömteli is? (Bár ez csak akkor, ha az ember úgy érzi, minden egy lehetőség, nem pedig egy nyűg.)

Mi lenne, ha megpróbálnánk néhányszor, mennyivel másabb, ha az ember várja a hét kezdetét, és megpróbálja azt minél örömtelibbé tenni? Ha hasonlóan várná, mint a pénteket, amikor úgymond "vége a hétnek", vagyis nem mindenkinek kell már munkába mennie? Várhatnánk így a hétfőt is? Vagy maradunk ennél a rossz beidegződésnél?

Ha kicsit rosszul esett ez, akkor gondolkodj el, lehet, Te is a hétfő-várók titkos klubjába tartozol. :)

Csak egy apróság: minden, amit gondolsz, mondasz, vagy leírsz, teremtő értékkel bír. 

Vagyis, ha "bebeszéled magadnak", hogy a hétfő mégsem olyan rossz, sőt, inkább nagyon is jó, akkor meg fogsz győződni róla, hogy valóban az.

Örömteli, várt hétfőt kívánok! :)
B.

Zenei kedvencek: 2016 nyár

varázslatos boldogság. :)

"Munkálkodj teljes szívvel, mert ... egy reggel, ha nap mint nap így cselekszel, talán hirtelen azon kapod magad, hogy kivirágoztál." 

- Elizabeth M. Gilbert

A képszerkesztés örömei

Egyszerűen megkergülök, ha képszerkesztőhöz jutok. Főleg olyanhoz, amit már régóta ismerek, csak eddig lusta voltam visszatelepíteni a gépre. :)
Íme egy kis összeállítás, az elmúlt napokban szerkesztgetett képeimből.

A nagyszékelyi falunapon készült ez a kép. Az eredetin mindenki jól látszott, illetve a lencse csillogása nem volt ilyen rózsaszínes (sőt, az egész kép aránylag "sápadt" volt.)

Egyik helyi tó.
Itt is csak élesítettem, illetve észrevettem a kis szitakötőt, amit fényképezéskor meg sem láttam. :)

A másik tó - szintén gyakori témám. (Az elkövetkezendő néhány kép szintén ennél a tónál készült.)

a csapat :)
(csak kis sárga toldás.)

Szintén némi plusz sárgát kapott, bár ez csak a hasznára vált. Így vissza sikerült hoznom azt a jó kis hangulatot, ami a pillanatot jellemezte. :)

Tavirózsák... :)
A szemből jövő napsütést kihasználva készült ez a kép, majd átméreteztem, és élesítettem a színeket.

Álruhás kaméleon. :)
(ez a kép csak átméretezést szenvedett el, illetve a háttérben szereplő, nem ideillő dolgokat vágtam le.)

Mert a várakozás is lehet izgalmas, ha ilyeneket látni. :)
Ezt a képet megvágtam, átméreteztem, kicsit élesítettem, és egy szűrőt beállítva jött ki ez az erős kék, és a kevésbé telített színű háttér.

Csak némi átméretezés, élesség állítás, és egy jól elkapott fotó. :)

Csak elrepült felettem. :)
Ez az az eset amikor a képszerkesztővel sem nagyon tudtam mit javítani a helyzeten, a kis szitakötő túl homályos maradt :(

és végül a kedvencem...
A helyi templom belsejét láthatjátok.
Hát nem gyönyörű?
(csak egy kis élesség állítás, kép egyenesítés történt, és kapott némi plusz barnás színt.)

Ezek után már teljesen értem, miért szeretik az emberek a szerkesztett képeket. Látván az eredetit, és ami végül lett belőlük - minimális szerkesztést már nem tartok olyan szörnyű dolognak, sőt, szinte egy csoda, amit ezek után látni lehet. :)

Zenék: 2016 tavasz

A sok sulis és egyéb teendők mellett gyakorlatilag ki is ment a fejemből, hogy már vége is van a tavasznak... Így ez a kis lista is eléggé megcsúszott... :)

Talán ezt hallgattam a legtöbbet - a Venom mellett. Olyan kellemes ez a tiszta lelkűség, és az egész hangulata olyan, amit mindig szívesen hallgat az ember.

A "nem akarom többé megkóstolni a mérged" sor, és a dallama miatt abszolút kedvenc. Érdekes a jelentése, és valamennyire aktuális is.

A Csend hangja... Mert kellenek a klasszikusok is. :)

A Csend után pedig az Őrület következik. :)

Meg a vidámkodás, pörgés.

Nem valami goth zene, de mindenképp különleges. Az a tipikus nyárias, érzékeny lelkülethez való jó kis muzsika ez. :)

Éreztétek már, hogy sok ez az emberek közti versengés, és hogy nem akartok ebbe tartozni?

Mindent megkaphatunk, kivéve a szerelmet. Az szinte egy kiváltság.

Egy kis különleges zene. Egészen kellemes lenne, ha a közepe felé nem lenne az a "fuck you"-bekiabálásos megtörés. Így csak egy kiemelkedő muzsika, amiben sokkal több van annál, amit most kihoztak. Talán egy következő életben... :)

A napokban voltam egy esküvőn. Meglepő volt, mikor a szokásos bevonulós zene helyet ez szólalt meg. Feldobta az egészet. És persze a Guns N' Roses (részleges) újjáalakulásának is nagyon örülök. Most már szinte minden adott ahhoz, hogy megvalósítsam az egyik legnagyobb álmomat, vagyis, hogy elmehessek egy koncertjükre. :)

Kicsit hosszú lett...De hiába, jó zenéből rengeteg van a világban! :)

Ti miket hallgattok mostanában? Van olyan, amit eddig nem ismertetek?

Álombéli

  Tikkasztó hőség telepedett a városra. Az aszfalt felett vibrált a levegő, az emberek igyekeztek árnyékban maradni. Csak egy fiatal pár bandulkolt a folyó partján.

A férfi a vizet nézte. A tovasodródó szemetekben eltűnt álmokat sejtett, a hajók megtört képmásában pedig valami romlottat, valami hazugságot.

  - Nézd, milyen szép madár! - Szólalt meg a nő hirtelen. A férfi összerezzent. Tekintetét az égre emelte, de ott egy szép madár helyett egy tűzcsóvákból álló, perjét maga után hagyó szörnyet látott. Szép szörny volt, nem tagadás - azonban mégis megrettent tőle.

Ez tetszik a nőnek? Talán ő is ilyen borzasztóan szép? Mi van akkor, ha ez a szörnyeteg meghallja őket, és rájuk támad?

  - Menjünk innen - sürgette hát a nőt, aki kezét a homloka elé emelve csodálta a szörnyet. Mikor látta, hogy az tapodtat sem mozdult a kérésére, megragadta a kezét. Annál fogva akarta odébb húzni. Ekkor azonban a furcsa teremtmény feléjük kapta a fejét, és hihetetlen sebességgel repülni kezdett. Feléjük. Hozzájuk.

Meg akarja őket támadni!

  A férfi rémülten kapott a nő után, viszont az egyre csak távolodott. Hiába tűnt úgy, mintha közel lett volna - hosszú karjai ellenére sem tudta elérni őt.

Kétségbeesés lett úrrá rajta. Felé lépett, ekkor a tűzmadár közéjük röppent, mintha csak szét akarná őket választani. Kieresztette rettenetes karmait. A nő felsikoltott, mikor az éles karmok a húsába vájtak.

  A férfi ezt már nem nézhette tétlenül. A madár felé ugrott. Beleragadt a lábaiba, hátha így vissza tudja fogni. Azonban a teremtmény ereje meghaladta az övét. Az új teher nem lassította le. Töretlenül emelkedett az ég felé. Mintha az ember súlya nem is húzná lefelé.

  Az ember azonban itt már nem hitte azt, hogy élve megússza. Vagy ez a szörny ragadja el, vagy a valóságosabbat, a veszélyesebbet választja.

Utóbbi mellett döntött. Elengedte a madár lábát, és szédületes sebességgel zuhanni kezdett.

Mire megrémülhetett volna, már ismét a tűzforró aszfalton volt.

Kép forrása

A szerelmére nézett. A nő karján a karmolásokból vér folyt. Hófehér bőre és rozsdavörös haja még világosabbnak tűnt a bíborvörös életerő mellett.

Talpra állt - a zuhanástól még egy kicsit kótyagos volt -, és felé lépett. Vissza akarta igazítani a hófehér csipkeruhát, melyet az az átkozott szétszaggatott. Be akarta kötözni a sebeit. Meg akarta nyugtatni. Biztonságban akarta tudni.

  Azonban, ahogy a bőrük összeért, mintha csak egy délibábot érintett volna. A selymes bőr elsiklott ujjai között, akár a víz. Ahogy magához húzta volna a nőt - aki furcsa módon semmit sem reagált -, egyre inkább egy téveszmének tűnt minden. Nem, ez nem lehet, ilyen nem létezhet...

  Végül arra eszmélt, egyedül van. A kedvese eltűnt, és a hely egyre forróbb, már-már túlságosan égető...

Zihálni kezdett. Hirtelen felült. A nappali világosság után beletelt néhány másodpercbe, mire a szeme hozzászokott a szoba sötétjéhez. A hűvös levegő felszabadította a képzelt világ nyomása alól. Verejték csurgott végig testén. Beletelt kis időbe, mire a szíve sem zakatolt olyan eszeveszetten.

  Balra nézett. A kedvese ott volt mellette. Csak ekkor érezte azt a szabadságot, amire régóta vágyott. Azt hitte, ez az álom elvette tőle Őt. Ez a lehetőség szinte lehetetlen volt így, ébren. Nem, egy álom nem árthat neki... - gondolta megkönnyebbülten. Magához ölelte a fiatal nőt. A teste most is hűvös volt. És, meglepő módon, ugyanaz a csipkeruha volt rajta, mint abban a furcsa álomban. Ahogy figyelt, már érezte, nem csak a ruha maradt ugyanaz. A bőrére ragacsos, fémes szagú folyadék tapadt. Vér. A nő vére. A karmolásokból...

Életfa csipkekarkötő - csináld magad

Ezúttal egy olyan kis alkotást hoztam, ami kézzelfoghatóbb, hétköznapokba illőbb mint egy rajz, vagy egy rövid kis iromány.
Az életfa az egyik kedvenc mintám, és szerencsére nem olyan elterjedt, hogy mindenhol szembejöjjön. Továbbá jól variálható.

Most egy goth hangulatú megoldást mutatok Nektek. :)

Hozzávalók:

- egy kis zacskó gyöngy

- kb. 20 cm csipke, méretre vágva

- életfa medál

- végek, karikák és delfinkapocs, + hosszabbító lánc

- tű, cérna, olló, vagy ragasztó

Első lépésként vágjuk méretre a csipkét, és tegyük rá a végeket, karikákat, láncot. Fontos, hogy a végeket minél erősebben összenyomjuk, ne úgy mint én, hogy tíz perc után ismét rá kell tenni, hogy egyben maradjon.

Második lépésként rögzítsük középre a medált. Ekkor sokat segíthet a csipke mintázata, főleg, ha olyat sikerül kifogni, aminek körülbelül akkora egy része, mint a medál. A rögzítéshez én cérnát használtam, ebben jobban bízom, mint a ragasztóban és ez nem is szúrja az érzékeny bőrömet, mint a ragasztó pöttyei.

Harmadik lépésként a gyöngyök. Mivel kicsit a hely, célszerű minél kisebb díszítőkkel dolgozni. Ha valakinek olyan nagy és ügyetlen ujjai vannak mint nekem, akkor az nyugodtan használjon nagyobb gyöngyöket, ahogy én is tettem, így is szép lesz a végeredmény. Ezeket is cérnával rögzítettem. Bár itt célszerűbb minden egyes gyöngy után megcsomózni a cérnát, így kisebb az esélye, hogy az utolsó előtti gyöngy felvarrásakor az összes felvarrt gyöngy meggondolja magát, és a földön köt ki. :) Persze itt is megállja a helyét a ragasztó, sőt, az talán eggyel kevésbé macerás.

És végül, a kész karkötő. :)

Nektek hogy tetszik? :)

Néhány bejegyzéstípus, amivel az őrületbe lehet kergetni

Ahogy az elmúlt hetekben, hónapokban a blogokat nézegettem, feltűnt néhány dolog. Persze ezek korábban is léteztek, sőt, eléggé elterjedtek is voltak, de az elmúlt, aránylag rövid időben, egyre inkább elharapózott ezek száma. Mondhatni, egyfajta divat lett. Bár némelyiknek nem is tudom, mi értelme van. Ezeket gyűjtöttem össze.

Mérgezés

Jus Accardo

Toxic - Mérgezés

Denazen 2.

Fülszöveg:
Mikor a Sumrun éjszakáján egy Hatos megmenti Kale életét, figyelmezteti, hogy ennek következményei lesznek. Egy csere. Valamit adniuk kell a fiú visszanyert életéért cserébe. De Dez nem is sejtette, hogy épp azt az egy dolgot veszíti majd el, amiért bármit megadna… És nem elég, hogy Dez elveszíti Kale érintése elleni immunitását, az a Hatos, aki segít megtanítani Kale-nek, hogyan tudja irányítani a képességét, az első pillanattól kezdve odavan a srácért. Jöhet még ennél is rosszabb? Igen, Jade meg tudja érinteni Kale-t. De most a csábító Dez legkisebb problémája.

   Kissé csalódott vagyok. Egy teljesen jó indítású sorozat második kötetét olvasva, elvártam, hogy pont olyan jó legyen, mint amilyen az első rész volt, ez a könyv viszont azoknak kedvezett inkább, akik a vívódásokról szeretnek olvasni.