Az előítéletet nem lehet kiirtani az emberből. Ez egy velünk született rossz tulajdonság, mely csak arra jó, hogy a kissé különcebb embereket ne fogadjuk be magunk közé.
Ma, ahogy ruhát akartam venni, egy pólónál eléggé elgondolkodtam. Vegyem meg a fehéret, amin van egy kis minta, de nem nagyon tetszik, vagy a feketét, ami az egyik álmom, jól áll, és szívesebben hordanám? A fehérben nem szólnak az emberek, a feketénél viszont mindig megjegyzik, hogy: hordj színeket, vagy hogy már megint gyászhuszárnak öltöztél... És ezek még csak a jobbik esetek, az, hogy nem ülnek melléd a buszon, vagy sokan átmennek az út túloldalára azért mert teljesen feketében vagy, és talán ijesztőnek tűnsz? És az, hogy ezért piszkálnak, vegyél fel mást, vagy ezért elesel néhány jó lehetőségtől, vagy ismeretségtől, mert nem mertek megkérni valamire, csak a ruha miatt?
És ez még csak a borítás, ami szinte semmit sem jelent, mert a legvégén úgysem a kinézeted a fontos (ha igen, akkor nem jól élted az életed, de ez már más kérdés). Csak az a baj ezzel az egésszel, hogy miért a másik kinézetét nézzük? Számít, persze, de nem elég az, ha csak csinos, ápolt, és kellemes a megjelenése?
De a lélek, melyre annyira nem szeretnek már figyelni, hogy ez a média próbálja elnyomni. Ez a lélek, az, ami nem fog nyugodni. Mert el lehet nyomni, munkával, túlhajszolással, de egy idő után a lélek sem fogja hagyni magát - elvégre nem azért nyertünk egy ilyen csodálatos világban egy jó esélyt, hogy eltékozoljuk -, és ekkor jön az, mikor a lélek próbál kitörni az elnyomásból, mondhatni, ez a depresszió. Persze ez sem tetszik az embereknek... Pedig ez már ennek a kornak a hibája.
És végül ott vannak azok az emberek, akik mind kinézetben, mind lélekben különböznek a megszokottól, vagy az elvárttól. Ezekkel az emberekkel mit lehet kezdeni? Vagy inkább mit kéne? Kiközösíteni, vagy inkább meghallgatni őket? Hajlok az utóbbi felé, mivel úgy látom, akik nem akarnak beilleszkedni, azok sokkal inkább átlátják, mi folyik itt, és fel merik vállalni a véleményüket, kiállni valaki vagy valami mellett.
Az ilyen emberek jutalma a kiközösítés, meg az összes többi szívatás. Persze lehet, jobb is így, hiszen nem látok bele az emberek fejébe. Lehet jobb, ha az ilyen embereket kerülik a többiek. Akkor legalább nem fertőzik meg a hülyeséggel, a téves gondolkodással. Sosem tudni.
Mindenesetre, takarózhatunk azzal, hogy azért közösítünk ki valakit, mert különc. Azt sosem tudni, hogy nem-e nála van az igazság kulcsa, hogy nem-e ő az, aki tudja, mit kéne tenni ahhoz, hogy jobb legyen ez a társadalom. Vagyis inkább a világ. Sosem tudni, mikor taszítasz el magadtól egy értékes embert, csak azzal, hogy nem adtál neki esélyt arra, hogy kibontakozzon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése